Az idő csókja - 1. fejezet

- Jövök már! - kiáltotta Fay.

Pár másodperccel később már nyílt is a bejárati ajtó.

- Sziasztok, csajok!

- Hello Fay! - mondta Ash, majd gyorsan adott két puszit barátnőjének.

- Szia Csajszi! - köszöntötte Lizzy és ő is megpuszilta a lányt.

Fay betessékelte a barátnőit a házba. Az alsó szint majdnem egy összefüggő tér volt. Az ajtón belépve, balra volt a konyha, aminek a közepén egy márvány pult állt, jobbra pedig a nappali terült el. Egy gyönyörű fehér, bőr ülőgarnitúra helyezkedett el a szoba közepén, amivel szemben pedig, egy plazmatévé foglalt helyet. A nappaliból ki lehetett jutni az udvarra, melyet egy üvegfal választott el. A házban rengeteg virág kapott helyett, mivel Fay mamája imádta őket. A konyha és a nappali közti részen állt a lépcső, ami az emeletre vezetett. Az egész nagyon modern volt. A lányok még az ajtóban levették a cipőjüket.

- Nem kell levennetek, nyugodtan rajtatok maradhat.

- Jobb, ha nincs rajtunk, mert egyrészt kényelmesebb, másrészt nem koszoljuk össze a házat, harmadrészt pedig könnyebb úgy végrehajtani a kis tervünket - felelte Ash.

Felmentek az emeletre, ahol Fay szobája volt, ami kicsit elütött a ház többi részétől. Hatalmas, ám mégis nagyon kuckós hatást keltett. Tele volt a fal poszterekkel. Egyik oldalon festmények voltak, amit saját maga alkotott még régebben, a másikon pedig magazinokból kivágott modellek, különböző kollekciókban. A könyvespolca telis-tele volt divatmagazinokkal és művészeti könyvekkel. Az ajtón belépve, a szoba másik végében volt egy óriási ablak, amit egy színes függöny díszített. Az ablaktól jobbra kapott helyet az ágya, egy pihe-puha ágy, amibe a barátnői imádtak belehuppanni. Balra pedig az íróasztala, amin egy laptop állt és a kedvenc ceruzái.

Beléptek a szobába és ledobták a táskájukat a földre. Ash leült az ágy szélére, Lizzy pedig egyből odarohant Damon-höz, a tarka Maine Coon fajtájú cicához, aki épp játszott. Fay a laptop előtti széken foglalt helyet, annak hátat fordítva. Az msn ablaka vadul villogott, de ő nem is nézett oda.

- Valaki nagyon ostromol - mutatott a monitorra Lizzy.

- Aaronnal beszélgettünk, amíg jöttetek - pirult el. - Olyan boldog vagyok, megérte annyit várni rá. Végre valóra vált az álmom - mosolygott.

- Csak nehogy rémálommá váljon - gúnyolódott Ashlyn.

- Jajj már Ash! Miért vagy ilyen hangulatromboló? - ripakodott rá Lizzy.

- Te csak ne mondj semmit! Aki fél órán át váratja a barátnőjét a buszmegállóban, azzal a pedofil tatával kettesben! - vágott vissza.

- Nem tehetek róla, hogy anyám elásta a szekrényem legaljára a kedvenc kék, nyári ruhámat.

- És neked persze, pont ez az egy kis ruha kellett, mert nem volt több a szekrényedben.

- Tudod Ash, én szeretnék nagyon jól kinézni, soha nem tudni, hol jön szembe a nagy Ő.

- Kösz. Ezek szerint én oltári bénán öltözködöm?!

- Nem úgy értettem. Nagyon csinos vagy te is. Jól áll ez az új szürke-fekete denevérujjas felsőd és hozzá az a farmer csőnaci, a hosszú láncodról már nem is beszélve, végén a kulccsal meseszép.

- Most már nem magyarázod ki magad! És attól, hogy most isteníted a ruhám, a tény még nem változott, az a tény, hogy késtél Szívem!

- Nyugi csajok! Béke van… - csitította őket Fay. - Mind a ketten nagyon csinik vagytok.

- Köszi Csajszi - vigyorgott Lizzy, közbe Ash-re nyújtotta a nyelvét. - Oh, azt a hosszú szívecskés nyakláncot, csak nem Aarontól kaptad?

- De - mosolygott - és ki is lehet nyitni.

- Nyisd ki! Mutasd! Van benne valami?

- Van. Csináltunk pár, gyors közös képet, amit beletettem - mondta szégyenlősen, miközben kinyitotta.

- De aranyosak vagytok együtt! Úgy örülök nektek! - lelkendezett Lizzy.

- Én is örülök, hogy boldog vagy, bár tudod mi a véleményem a szerelemről, de ha téged ez tesz boldoggá, akkor, mint barátnőd elfogadom, de azt nem garantálom, hogy szó nélkül hagyom - tette hozzá Ashlyn.

- Köszönöm, tőled már ez is sokat jelent. De tényleg… - mosolygott. - Megengedték a szüleitek, hogy nálam aludjatok?

Egyszerre bólintottak.

Mielőtt neki láttak volna az idézéshez, még beszélgettek egy kicsit Aaronról. Elmesélte nekik az első randevújuk minden apró részletét, amit Ash nem tudott megállni egy-két beszólás nélkül.

- Aaron eljött értem délután a fekete Cadillac-jével, amit az apjától kapott, és annyira jól nézett ki, azt hittem, menten elájulok az ajtóban - imitálta a majdnem ájulást -, és még hozott egy szál vörös rózsát is. Hát nem lovagias?

- De… nagyon… - gúnyolódott Ashlyn.

- Utána elmentünk pizzázni egy eldugott olasz étterembe, ami csodálatos volt. Az hangulat olyan romantikus volt, és ahogy evett… Még az is olyan tökéletes volt. Utána elmentünk kocsikázni és Londonban kötöttünk ki. Sétáltunk egy kicsit, megláttuk a London Eye-t és felszálltunk rá. Lányok én mondom nektek, hogy egyszer el kell oda mennünk közösen. Az a látvány fentről leírhatatlan. Beszélgettünk, kiderült, hogy ő is ugyanolyan művészlélek, mint én. Imád festeni, csak a szülei elől és a suliban is titkolja, mert mindenki leszólta, hogy az nem menő dolog egy rugby játékostól. Ezért van az a menő, macsó álarc a suliban. És átölelt, ahogy beszélgettünk, hirtelen csönd lett. Lenézett rám és megcsókolt. Ennél szebb első csókot életemben nem tudtam volna elképzelni. Ez megérte azt a két év várakozást, akár még többet is képes lennék rá várni. Aztán még sétáltunk egy kicsit a parton és képzeld Lizzy mit találtam neked az egyik árusnál! - nyúlt egy kis dobozkáért, majd átnyújtotta a barátnőjének.

- Juj, mit? - fészkelődött. - Ez csodaszép! - felkiáltásra húzott ki a dobozkából egy delfines nyakláncot. - Imádlak! Ő lesz Dolfi! Köszi! Felteszitek nekem? - lelkendezett.

Ashlyn feltette a nyakéket a barátnője nyakára. Fay még mondott volna valamit, ám mielőtt tovább folytatta volna az áradozást, Lizzy közbevágott és szinte levegő nélkül beszélt és beszélt, csak beszélt. A többiek nem tudtak megszólalni, csak némán egymásra néztek és mosolyogtak. Lizzyből mindig ömlött a szó és képtelenség volt bele fojtani, szinte bármiről órákig tudott áradozni, ha nem a legújabb könyvéről, akkor a Vámpírnaplókról. Szinte kívülről fújta az egészet. Olvasta az összes részét, és nézte a sorozatot. Miután mindent elmondott a sorozatról, hirtelen átváltott a delfinekre. A csaj egyszerűen delfin őrült volt.

- Képzeljétek! Anyáék ma reggel árulták el, hogy szülinapomra elvisznek a delfin show-ra, ami 2 hét múlva érkezik a városba. Én már annyira várom. El tudjátok képzelni, hogy milyen sok delfin lesz, ott fognak ugrálni. Olyan gyönyörűek, annyira imádok őket. Ilyen helyeken tuti rengeteg delfines dolgot árulnak és én azokat mind-mind beszerzem, egy óriási Dolfi plüssel fogom kezdeni - ábrándozott. - Ha lehet, ne nézzetek rám úgy, mintha őrült lennék, mert tudjátok, hogy delfin mániás vagyok.

 Amikor végre levegőt vett, gyorsan átvette a szót Ash.

- Mániákusan mániás vagy… Egyébként meg, ha már szóba került a nyár… képzeljétek, anyu beleegyezett az ötletembe és beíratott egy egyhetes nyári színésztáborba. Tudjátok, mostanában nagyon vonz a filmes világ és szeretném kipróbálni, hogy milyen lehet valaki másnak a bőrébe bújni, vagy egy másik világba csöppenni. Ha pedig megtetszik ez az egész, akkor jövőre a suliba is felveszem a színi szakkört.

- Ez nagyszerű Ash! - mondta Fay.

- Azt tudod, hogy a színházban sokat csókolóznak és szinte mindegyik a szerelemről szól? - kekeckedett Lizzy.

- Tudom, de ha nem leszek főszereplő, akkor nem is kell szerelmesnek lennem, én mondjuk, szívesen leszek boszorkány, vámpír, zombi, gyilkos vagy bármi. Viszont jövőre az érettségi miatt kicsit sok lenne a színészet és a vívás is együtt. Azon gondolkoztam, hogy a vívást abbahagyom és majd én otthon, egyedül gyakorlom.

- Nem fog hiányozni?

- Nézd Fay, már elég régóta tanulom. 13 év alatt szerintem sikerült már annyira elsajátítanom, amennyire csak lehet. Jó persze fejlődni sosem késő és mindig kell is.

- Ez is igaz…

Kicsit még tervezgették a jövőjüket és az előttük álló szép, hosszú nyarat. Mióta csak ismerik egymást soha nem volt olyan nyár, hogy a legnagyobb részét ne együtt töltötték volna. Olyanok voltak szinte, mint a testvérek. Soha nem vesztek össze komolyabban, persze pár nézeteltérésük volt, de mindig megoldották. Ha bármi bajuk volt egymással, inkább megbeszélték, mint a szőnyeg alá söpörték, és éppen emiatt működött az ő barátságuk. Főiskolára is együtt szerettek volna menni, hogy ne kelljen elválniuk egymástól, sőt már azt is eltervezték, ha felnőnek, akkor együtt fognak lakni vagy közös vállalkozást indítanak, vagy bármit, amit közösen tudnak csinálni.

- Lassan elkezdhetnénk ezt az egészet, mert különben lekéssük a Vámpírnaplókat! - sürgette Lizzy a többieket.

- Nyugi, nem fogsz lemaradni semmiről, befejezzük addig. Fay, szerintem Damon-t tedd ki a szobából, nehogy megzavarjon minket, vagy feldöntse a gyertyát.

- Oké.

Fay elkapta a cicáját és kitette az ajtón. Közben Ash elővett a táskájából egy kiló sót.

- Jesszusom! Minek az a só? - kérdezte.

- A só ahhoz kell, hogy megrajzoljam a varázskört.

- Varázskör? Az meg minek? - vágott közbe Lizzy.

- Ahhoz kell a varázskör, hogy amíg mi megidézzük Íziszt, védve legyünk a démonoktól és a szellemektől, minden negatív lénytől, hacsak nem akarod, hogy beléd szálljanak, vagy rád tapadjanak…- kezdte magyarázni Ashlyn, de barátnője megint belefojtotta a szót.

- És minek ilyen gigantikusra csinálni?

- Azért kell ilyen gigantikus kör, hogy beleférjünk mind a hárman, és még legyen középen is hely a tárgyaknak.

- Aha…

- Lizzy, hagyd már! Tudja, hogy mit csinál, elvégre is ő a jártas az ilyen misztikus dolgokban és nem mi - kacsintott barátnőjére Fay.

Ashlyn vágott egy kis lyukat a zacskón, majd szépen lassan, gondosan elkezdte vele megrajzolni a kört, nagyon figyelt, hogy sehol ne legyen rajta szakadás, hogy szép, egyenletes, összefüggő vonal legyen. A kör beterítette a fél szobát.

Beléptek a varázskörbe és középre tették az összes kelléket, amit begyűjtöttek. Egy fehér gyertyát, egy kis tálba szárított zsályát és egy egyiptomi Hórusz szobrot, majd Ash egy háromszöget formált belőlük, majd meggyújtotta a gyertyát és a zsályát. Leültek törökülésben és megfogták egymás kezét.

- Csináljátok, amit mondok, és amíg nem szólok, legyen csukva a szemetek is. Ja és ha lehet, akkor egy kicsit higgyetek is benne, mert az nem ártana - célozgatott Lizzynek, aki nagyon szkeptikus volt az ilyen dolgokkal szemben. - Most hunyjátok le a szemeteket. Vegyetek pár mély, nagy levegőt… lassan, egyenletesen fújjátok ki. Ezt ismételjétek meg, még hatszor.

Miután elismételték néhányszor, újra megszólalt.

- Szólítunk Téged Ízisz Istennő. Kérünk Téged, hogy jelenj meg, segíts nekünk és válaszold meg pár kérdésünk.

Megnyikordult az ablak és a szél szinte széttépte a függönyt. A gyertya kialudt és az ajtó is megreccsent. A lányok megijedtek és kinyitották a szemüket.

- Na, jó ezt most hagyjuk abba! - idegeskedett Fay. – Ez nagyon nem vicces.

- Nyugi, nincs mitől félni. Csak még egyszer próbáljuk meg légy szí’, és ha nem sikerül, akkor abba hagyjuk, oké? - kérlelte Ash.

- Rendben, de csak a kedvedért!

- Köszi.

- Biztos, hogy mindent jól csinálunk? - kérdezte Lizzy.

- Biztos. Megnéztem ma, pontosan telihold napján állnak egy vonalban a bolygók és az összes kelléket is megszereztük, amit írtak. Megvan a fehér gyertya, megvan a zsálya, megvan az egyiptomi szobrocska és megvan a… Hol van? Kinél van a hegyikristályból készült Ankh kereszt?

- Hoppá! A táskámban van. El is felejtettem - mondta Lizzy.

- Remek! Akkor ezért nem sikerült… idehozom. Amúgy a kaput is elfelejtettük megnyitni, hogy át tudjon lépni hozzánk.

- Azt nem mi felejtettük el, hanem Ön Mrs. Merlin - csúfolódott Lizzy.

A keresztet betette a háromszög közepébe. Meggyújtották újra a gyertyát, majd újra neki láttak. Megfogták egymás kezét. Vettek pár mély, tisztító levegőt és elkezdték ismételgetni a kapunyitó varázsigét, mellyel ki lehet nyitni az átjárót, hogy átjöhessen az Istennő.

- Capitonotus Spantinat…

Az eddigieknél nagyobb szél támadt a szobában és az ajtó is kinyílt, de nem törődtek vele. Szorították egymás kezét, mintha az életükért kapaszkodnának. Egyre csak mondogatták a varázsigét, majd hirtelen egy világos aranykapu jelent meg.

- Ti is látjátok a fejetekben azt az aranykaput, amit én látok? - kérdezte Ashlyn.

- Én látom - mondta Fay.

- Hát… én is látok egy arany kaput, de azt nem tudom, hogy ez ugyanaz-e, amit te is látsz - viccelődött Lizzy.

Ash megszorította Liz kezét és ezt felelte: - Biztos, hogy azt látod Te is. Akkor legyetek szívesek és próbáljatok átlépni rajta.

Mind a hárman átléptek a kapun, de azok után megint sötétség lett. Elállt a szél, az ajtónyikorgás. Csend volt.

- Megint nem sikerült? - kérdezte Fay még mindig csukott szemmel.

- Ez lehetetlen! - kiáltott fel Lizzy rémülten.