Mindhárman
törtek egy kis darab kenyeret és leültek a földre. A szakállas férfi is helyet
foglalt köztük. A lányok úgy ettek, mint akik napok óta nem láttak élelmet és a
kancsónyi víz is hamar elfogyott. Üdítően hatott abban a nagy melegben, arról
nem is beszélve, hogy ők nem ehhez a klímához voltak szokva. Angliában szinte
nincs nap, mikor ne esne az eső. Ilyen izzasztó és tikkasztó hőségben, eddig
még nem volt részük.
A Férfi végig
vizslatta őket tetőtől-talpig. Túlságosan fakó és sápadt volt a bőrük. Ash
szeme olyan, mint az égbolt, a haja színe pedig akár a réz, ami göndör
fürtökben lógott le a lapockájáig. Fay éjsötét szeme és hosszú derekáig érő
hullámos, barna haja épp ellentéte volt barátnőjének. Lizzy mandula színű, és
vágású szeme illett, fahéj színű egyenes hajához. Az öltözékük is nagyon szokatlan
volt, soha nem látott még ilyen ruhákat. Szerencsére kereskedő lévén volt pár
hosszú ujjú hálóruhája, ami jobb híján megfelelt a vendégeknek.
Ekkor Lizzy
észrevette, hogy folyamatosan bámulja őket.
- Ne haragudj,
hogy állatok módjára eszünk, csak ez a nap eléggé kimerítő volt számunkra -
mentegetőzött.
- Ahogy
tetszik, csak nyugodtan. Engem nem zavar.
- Akkor miért
néztél úgy minket?
- Mert még soha
nem láttam hozzátok hasonló embereket - felelte.
- Nem láttál
még nőket? - vágott közbe Ash.
- Nőket már
láttam, nem is egyet, hidd el! Viszont ti mások vagytok. A ruháitok, amibe
jöttetek… még nem láttam azokhoz foghatót eddig.
- Ahonnan mi
jöttünk, ott ez a divat. Mindenki hasonlóan öltözködik - magyarázta Fay.
- Ti honnan jöttetek? Róma? Görög Birodalom?
Gallok?
- Egyik sem.
Angliából - magyarázta Lizzy.
- Anglia - ízlelgette
Kleto. - Nem hallottam még róla… Marcus éppen a legjobbkor. Gyere és csatlakozz
hozzánk. A lányok most mesélik, hogy ők valami Angliából jöttek. Ott állítólag
olyan ruhákat hordanak, amilyen rajtuk voltak. Te hallottál már arról a
helyről?
- Soha.
- Nem
hallhattatok róla, mert… hogy is magyarázzam el… - habozott Liz.
- Az egész ott
kezdődött - vette át a szót Fay, aki már végzett az evéssel -, hogy az
iskolában az utolsó tanítási napon elmentünk egy múzeumba, ahol régi egyiptomi
tárgyakat néztünk meg. Az idegenvezetőnk említett egy ősi varázslatot…
- Milyen
varázslatot? És mi az a múzeum és
idegenvezető? - érdeklődött Lizzy megmentője.
- Állítólag a
Papnőitek, minden évben, amikor a bolygók együtt álltak megidézték az
Isteneket, hogy választ kapjanak a kérdéseikre. A mi kedves Ash-ünk rajong a
varázslatos dolgokért, és úgy döntött, hogy kipróbálja, amibe belevont minket
is. Valami rosszul sült el, mert egyszer csak itt találtuk magunkat. A sivatag
kellős közepén. Kb. 3000 évet utaztunk vissza az időben, így kerültünk ide.
Tudom, hogy ez képtelenség, hihetetlen, de mégis igaz.
- Várjunk csak!
Te most arra akarsz kilyukadni, hogy 3000 évet utaztatok az időben és ti a jövőben éltek? Bocsánat, hogy ilyet
mondok, de szerintem nektek megártott az a sok napsütés! - hitetlenkedett Kleto.
- Ti
kérdeztétek, ő meg elmondta az igazat. Vagy elhiszitek, vagy nem! - felelte
Ashlyn.
- Nyugi Cica!
Azért valld be, hogy ez elég hihetetlenül hangzik!
- Kleto, ha
belegondolsz, lehet igazság abban, amit mondanak. Az megmagyarázná, miért
viselték azokat a ruhákat és miért beszélnek ilyen furcsán - magyarázta Marcus.
- Melyikkőtök is csinálta a varázslatot? Biztos mindent jól csináltál?
- Én csináltam
- mondta Ash. – Elvileg jól csináltunk mindent…
- Ki más is
csinálhatta volna - vágott közbe Kleto.
- Na,
idefigyelj, te…
- Nyugalom
Csajszi! - csitította le barátnőjét Fay. - Viszont nem tudjuk, hogy hogyan
juthatnánk vissza. Nektek nincs valami ötleteket?
- Nekem nincs,
de Kleto a nagynénéd barátnője nem egy vén jósnő? Ő hátha ért az ilyenekhez… -
érdeklődött a római.
- Ha jól tudom
az, majd megkérdezem a nagynéném, de előtte valamit csinálni kéne velük, mert
így nem mehetnek ki az utcára. Ahogy kiteszik a lábukat innen, az őrök
megtalálják őket.
- Mire gondolsz?
Én nem vágom le a hajam! - sipította riadtan Fay.
- Nyugalom. Itt
a nők parókát hordanak, és mivel kereskedő vagyok, tudok nektek szerezni, de
annak ára van.
- Milyen ára? -
kérdezte Lizzy.
- Ha itt
szeretnétek lakni, akkor segítenetek kell és velem együtt dolgozni.
Segíthetnétek a piacon.
- Jól van,
segítünk - egyezett bele Fay.
- Fay! Te ezt
most komolyan gondolod? - rivallt rá Ashlyn. - Nem gondolod, hogy inkább
valahogy haza kéne jutnunk, minthogy ingyen melózzunk neki?
- Nem dolgozunk
neki ingyen! Ő is segít.
- Oh, igen?
Mégis miben? Abban, hogy szerez pár parókát, hogy ne nyírjanak ki minket? Hát
ez tényleg remek. Nem ti akartatok eddig annyira haza menni? Akkor meg nem
állást kéne szerezni, és berendezkedni, hanem megtalálni a haza utat!
- Ide figyelj!
Nem mi csináltuk ezt az egészet. Nem a mi ötletünk volt, hanem a Tied! Akinek itt abszolút nincs
beleszólása az most te vagy! Kleto és Marcus befogadtak, adtak enni és inni,
sőt még ruhákat is kaptunk. Felajánlották a segítségüket és ezt neked nehezedre
esik egy kicsit is viszonozni?! Na, nem! Most azt fogod csinálni amit, mi mondunk! Ha ez nem tetszik, akkor ott
az ajtó! - mutatott a kijárat felé. - A fiúk biztosan nem állnak majd az
utadba!
- Maradok… -
duzzogott.
- Ejha, Fay
Lovell! Ilyennek soha az életben nem hallottalak még, amióta ismerlek - tette
hozzá meglepődve barátnője határozottságán Lizzy.
- Nos,
Hölgyeim, ha megbeszéltétek a dolgot, akkor beleegyeztek abba, hogy én és a
barátom segítünk nektek, amiben csak tudunk, aludhattok itt, ehettek, ihattok
szabadon, kaptok pár új ruhát meg parókát, de cserében ti is segítetek, ha kell
valamiben.
- Megegyeztünk
- nyújtotta a kezét Fay. - Liznek egész biztosan nem esik nehezére veletek
maradni - pillantott Marcus felé -, ami pedig Ashlyn-t illeti… Ő majd
hozzászokik.
- Sikerült
szétszedni a láncokat? - terelte el a szót Lizzy.
- Elnézést, el
is felejtettem - nyújtotta át a láncot a tulajdonosának. - Sikerült sértetlenül
szétválasztanom a láncod.
- Köszönöm,
nagyon hálás vagyok érte! A Tiéd hol van?
- Kénytelen
voltam elszakítania…
- Annyira
sajnálom!
- Ne törődj
vele! A medál épségben maradt - mosolygott szomorúan Marcus.
Lizzy nagyon
szégyellte magát. Miatta elszakadt Marcus egyetlen értéke, amit családjáról
őrzött, mert ő makacsul ragaszkodott nyakláncához.
Sokáig ültek
még a földön. Beszélgettek. Kleto beavatta őket az eddigi életének részleteibe,
egészen a családjától a munkáján át addig, amíg megismerte Marcust.
Az édesanyja
egy szegény egyiptomi kereskedő lánya volt, aki beleszeretett egy római
katonába, amikor azok Egyiptomban állomásoztak. A férfi észrevette a nő
vonzalmát, amit ki is használt, míg Thébában voltak. Azután eltűnt a katona,
minden szó nélkül, még el sem köszönt. Az asszony csak utána jött rá, hogy
teherbe esett. Mikor elárulta az apjának, az kitagadta, így az utcára került
állapotosan. A nagynénje szerencsére befogadta. Megszülte a kisfiát, Kletot és
pár héttel később már munkába is állt. Egy kereskedőnél dolgozott hosszú éveken
át.
Amikor a kisfiú
betöltötte a tízedik életévét, az anyja egy nap eltűnt. Elment dolgozni, de
többet nem tért vissza. Soha nem tudták meg, hogy mi lett vele, megölték,
elszökött vagy elvitték a rabszolgának. Végül a kisfiú beletörődött az anyja
hiányába. Elfelejtette. Onnantól kezdve önállósult. Nagyon korán megtanulta,
hogy az utcán farkastörvények uralkodnak, bár ez később a hasznára vált, mert
igen fiatalon munkába állt és ennek köszönhetően meg tudta építeni magának a
házát, és berendezte. Saját maga készítette a legtöbb bútorát is. A kis asztalt,
mely alig volt magasabb az ember bokájánál, viszont nagyon jól jött étkezésnél.
Az ágyát is magának csinálta, nem olyan volt, mint a modern fekhelyek, de mégis
kényelmesebbnek tűnt, mint a föld. Sok lábon állt. Az első hely ahol dolgozott
egy kovács műhelye volt, ahol amennyire csak tudta el leste a szakmát. Később
kőművesként is dolgozott. Ők faragták ki a hatalmas, több tonnás kőtömböket a
piramisokhoz. Végül annyi pénzt tudott összespórolni, hogy saját maga főnöke
lehessen és kufár vált belőle tizennyolc éves korára.
A tengerről
érkező kereskedőkkel jó barátságokat, ismertségeket kötött, így azok egy idő
után a legjobb árukat félre tették neki és olcsóbban hozzájuk tudott jutni,
mint a többi egyiptomi árus. Végül így ismerte meg Marcust is, aki egy kalmár
hajóján bújt el, az egyik ládában, ami Kletonál kötött ki. Eleinte azt hitte
valami tolvaj, de ahogy jobban megnézte, rájött, hogy nem lehet az, mert a
fosztogatók nem félnek ennyire. Megkegyelmezett hát neki, így az ifjú római
szökevény elmesélt neki mindent az életéről. A kereskedő mindezeket hallgatva
úgy döntött, hogy befogadja a fiút, hiszen bőven elférnek ketten is a házban,
és később még egymás hasznára is lehetnek. Az évek során jó barátság szövődött
kettejük között és nagyon sok balhéból tudtak már kimászni a másik
segítségével. Marcus amolyan jó fiú típus volt. Tisztelte a nőket, míg a
barátja igencsak rajongott a másik nemért, ami miatt sokszor került meleg
helyzetekbe, amikből a barátjának kellett kimentenie.
- Most már
tudjátok a mi mesénket is - fejezte be végül. - Remélem, hogy ezen túl
kölcsönösen bízhatunk egymásban, amíg nem találunk megoldást arra, hogyan
juttassunk benneteket haza, Angliába.
- Sajnálom -
jegyezte meg Fay -, sajnálom, hogy a nagyszüleid így eldobtak maguktól téged és
édesanyádat is…
- Nem kell
semmit sem sajnálnod! Nekem így jobb volt. Megerősített. Tudod, amibe nem halsz
bele, az még jobban megerősít.
- Legalább az
egyiptomi nők ágyában vigaszt talált - tette hozzá Ashlyn csúfondárosan.
- Na, de Ash!
- Cica nem kell
féltékenykedned, ha gondolod… - villantott egy ravasz mosolyt a lányra.
- Kösz, ha
lehetne inkább nem élek a lehetőséggel.
- Ahogy érzed, de, ha meg gondolod
magad, csak szólj!
- Ha te lennél az utolsó férfi a
Földön, akkor sem kellenél…
- A fürdőt merre találom? -
érdeklődött Lizzy.
- Az mi? - kérdezett vissza Marcus.
- Ahol fürdeni, tisztálkodni lehet.
- Olyan itt nincs, vagy a Nílusban
mosakodsz, ahol a többi ember, vagy vizet kell hozni és egy dézsában.
- Akkor lehet, hogy a
tisztálkodást elhalasztom a holnapi napra.
- Damonnel mi lesz? Nekem kell a
kiscicám!
- Kimehetsz, ha gondolod, de élve
biztos, hogy nem jössz vissza, úgyhogy döntsd, el mennyire kell az a macska,
vagy ha megfelel, holnap reggel megkeressük.
- Rendben - felelte könnyes
szemekkel -, remélem nem lesz semmi baja.
- Itt az emberek szentként
tisztelik a macskákat, lefogadom, hogy már meg is etették és fenségesebb
vacsorája volt, mint nekünk.
- Nem lesz semmi gond Fay, Damon
tud vigyázni magára - nyugtatta Lizzy.
- Most viszont menjünk és
feküdjünk le, mert későre jár és a mai nap eléggé fárasztó volt. Holnap pedig
korán kelünk. Izgalmas napnak nézünk elébe - kelt fel a földről Marcus.
Mindannyian felálltak. A házigazda
megmutatta az alvóhelyeket, adott pár rongyot, amit a fejük alá tudtak tenni.
Kicsit kényelmetlen volt a föld, főként, hogy nem voltak ehhez hozzászokva.
Nyomta a hátukat, oldalukat.
A férfiak már rég aludtak, mikor a
három lány még mocorgott. A sarokból, ahol Fay aludt, halk sírás és szipogás
hallatszott. Bánatos volt a macskája elvesztése miatt. Féltette. Még ő maguk
sem voltak biztonságban, nem hogy egy kiscica egyedül, elhagyatottan, és ha ez
még mind nem lett volna elég, akkor a levegő hőmérséklete is az ellenkezőjére
változott. Halványan derengett valami az emlékezetében arról, amit a földrajz
tanár magyarázott nekik arról, hogy a sivatagban éjjel akár mínuszok is
lehetnek, míg nappal ötven fok dúl. Csak abban reménykedett, hogy igaz amit
Kleto mondott és befogadta valaki. Két gondolat váltotta egymást a fejében. A
másik Aaron volt. Amikor végre sikerült, révbe érnie, akkor most megint
elváltak az útjaik. Lehet, hogy soha többé nem látják egymást, de ha még látnák
is, mit fog mondani, hova tűnt el? Miért nem válaszolt a srácnak? És a szülei?
Vajon ők mit fognak ehhez szólni? Biztos halálra aggódják majd magukat.
A másik két lány csöndben maradt.
Hallgatták barátnőjük szipogását, de nem szóltak. Nem tudtak mit mondani. Semmi
vigasztaló és bíztató nem jutott eszükbe. Mondhatták volna, hogy nem lesz semmi
gond, és hazajutnak, de ebben nem voltak biztosak. Végül Ash törte meg a
csendet.
- Fay, Liz ébren vagytok?
- Igen - suttogták.
- Keressük meg Damont - javasolta.
- Mégis hogy? - kérdezte Fay,
miközben megtörölgette a szemeit.
- Kilopózunk csöndben…
- Kleto bezárta az ajtót és a
párnája alá rejtette a kulcsot - kontrázott Lizzy.
- Akkor elvesszük.
- Megőrültél?!
Ash felállt és halkan,
lábujjhegyen odaosont a férfi ágyához. Olyan sötét volt a házban, hogy nem
látott semmit, ezért párszor sikerült belerúgnia egy-egy bútorba, de végül
épségben odaért. Egy ideig figyelte, ahogy az egyenletesen lélegzik. Mikor
meggyőződött, hogy alszik, akkor lassan, óvatosan becsúsztatta a kezét a párna
alá. Ekkor egy kéz megmarkolta a csuklóját és magára rántotta.
- Tudtam én te kis Vadmacska! Sejtettem,
hogy nem tudsz nekem ellenállni! - suttogta Kleto.
- Engedj el! Azonnal! - kapálózott
Ash.
A lányok végig hallották az
egészet, kint kuncogtak, de nem szóltak semmit.
Az egyiptomi férfi gyorsan
rátapasztotta a száját a tolvajéra és megcsókolta, mielőtt az tiltakozhatott
volna. A lány reflexszerűen megpofozta és kirántotta a kezét a szorításból és
felpattant a férfiról.
- Te megőrültél! - harsogta.
- Te jöttél ide!
- Idióta!
Kleto csak mosolygott és miután a
lány elment, befordult és aludt is. Ash viszont még mormogott az orra alatt, de
senki nem szólt hozzá, így végül ő is csatlakozott az álmok világához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése