2012. február 6.

Az idő csókja - 4. fejezet

  Mindhárman törtek egy kis darab kenyeret és leültek a földre. A szakállas férfi is helyet foglalt köztük. A lányok úgy ettek, mint akik napok óta nem láttak élelmet és a kancsónyi víz is hamar elfogyott. Üdítően hatott abban a nagy melegben, arról nem is beszélve, hogy ők nem ehhez a klímához voltak szokva. Angliában szinte nincs nap, mikor ne esne az eső. Ilyen izzasztó és tikkasztó hőségben, eddig még nem volt részük.
A Férfi végig vizslatta őket tetőtől-talpig. Túlságosan fakó és sápadt volt a bőrük. Ash szeme olyan, mint az égbolt, a haja színe pedig akár a réz, ami göndör fürtökben lógott le a lapockájáig. Fay éjsötét szeme és hosszú derekáig érő hullámos, barna haja épp ellentéte volt barátnőjének. Lizzy mandula színű, és vágású szeme illett, fahéj színű egyenes hajához. Az öltözékük is nagyon szokatlan volt, soha nem látott még ilyen ruhákat. Szerencsére kereskedő lévén volt pár hosszú ujjú hálóruhája, ami jobb híján megfelelt a vendégeknek.
Ekkor Lizzy észrevette, hogy folyamatosan bámulja őket.
- Ne haragudj, hogy állatok módjára eszünk, csak ez a nap eléggé kimerítő volt számunkra - mentegetőzött.
- Ahogy tetszik, csak nyugodtan. Engem nem zavar.
- Akkor miért néztél úgy minket?
- Mert még soha nem láttam hozzátok hasonló embereket - felelte.
- Nem láttál még nőket? - vágott közbe Ash.
- Nőket már láttam, nem is egyet, hidd el! Viszont ti mások vagytok. A ruháitok, amibe jöttetek… még nem láttam azokhoz foghatót eddig.
- Ahonnan mi jöttünk, ott ez a divat. Mindenki hasonlóan öltözködik - magyarázta Fay.
-  Ti honnan jöttetek? Róma? Görög Birodalom? Gallok?
- Egyik sem. Angliából - magyarázta Lizzy.
- Anglia - ízlelgette Kleto. - Nem hallottam még róla… Marcus éppen a legjobbkor. Gyere és csatlakozz hozzánk. A lányok most mesélik, hogy ők valami Angliából jöttek. Ott állítólag olyan ruhákat hordanak, amilyen rajtuk voltak. Te hallottál már arról a helyről?
- Soha.
- Nem hallhattatok róla, mert… hogy is magyarázzam el… - habozott Liz.
- Az egész ott kezdődött - vette át a szót Fay, aki már végzett az evéssel -, hogy az iskolában az utolsó tanítási napon elmentünk egy múzeumba, ahol régi egyiptomi tárgyakat néztünk meg. Az idegenvezetőnk említett egy ősi varázslatot…
- Milyen varázslatot?  És mi az a múzeum és idegenvezető? - érdeklődött Lizzy megmentője.
- Állítólag a Papnőitek, minden évben, amikor a bolygók együtt álltak megidézték az Isteneket, hogy választ kapjanak a kérdéseikre. A mi kedves Ash-ünk rajong a varázslatos dolgokért, és úgy döntött, hogy kipróbálja, amibe belevont minket is. Valami rosszul sült el, mert egyszer csak itt találtuk magunkat. A sivatag kellős közepén. Kb. 3000 évet utaztunk vissza az időben, így kerültünk ide. Tudom, hogy ez képtelenség, hihetetlen, de mégis igaz.
- Várjunk csak! Te most arra akarsz kilyukadni, hogy 3000 évet utaztatok az időben és ti a jövőben éltek? Bocsánat, hogy ilyet mondok, de szerintem nektek megártott az a sok napsütés! - hitetlenkedett Kleto.
- Ti kérdeztétek, ő meg elmondta az igazat. Vagy elhiszitek, vagy nem! - felelte Ashlyn.
- Nyugi Cica! Azért valld be, hogy ez elég hihetetlenül hangzik!
- Kleto, ha belegondolsz, lehet igazság abban, amit mondanak. Az megmagyarázná, miért viselték azokat a ruhákat és miért beszélnek ilyen furcsán - magyarázta Marcus. - Melyikkőtök is csinálta a varázslatot? Biztos mindent jól csináltál?
- Én csináltam - mondta Ash. – Elvileg jól csináltunk mindent…
- Ki más is csinálhatta volna - vágott közbe Kleto.
- Na, idefigyelj, te
- Nyugalom Csajszi! - csitította le barátnőjét Fay. - Viszont nem tudjuk, hogy hogyan juthatnánk vissza. Nektek nincs valami ötleteket?
- Nekem nincs, de Kleto a nagynénéd barátnője nem egy vén jósnő? Ő hátha ért az ilyenekhez… - érdeklődött a római.
- Ha jól tudom az, majd megkérdezem a nagynéném, de előtte valamit csinálni kéne velük, mert így nem mehetnek ki az utcára. Ahogy kiteszik a lábukat innen, az őrök megtalálják őket.
- Mire gondolsz? Én nem vágom le a hajam! - sipította riadtan Fay.
- Nyugalom. Itt a nők parókát hordanak, és mivel kereskedő vagyok, tudok nektek szerezni, de annak ára van.
- Milyen ára? - kérdezte Lizzy.
- Ha itt szeretnétek lakni, akkor segítenetek kell és velem együtt dolgozni. Segíthetnétek a piacon.
- Jól van, segítünk - egyezett bele Fay.
- Fay! Te ezt most komolyan gondolod? - rivallt rá Ashlyn. - Nem gondolod, hogy inkább valahogy haza kéne jutnunk, minthogy ingyen melózzunk neki?
- Nem dolgozunk neki ingyen! Ő is segít.
- Oh, igen? Mégis miben? Abban, hogy szerez pár parókát, hogy ne nyírjanak ki minket? Hát ez tényleg remek. Nem ti akartatok eddig annyira haza menni? Akkor meg nem állást kéne szerezni, és berendezkedni, hanem megtalálni a haza utat!
- Ide figyelj! Nem mi csináltuk ezt az egészet. Nem a mi ötletünk volt, hanem a Tied! Akinek itt abszolút nincs beleszólása az most te vagy! Kleto és Marcus befogadtak, adtak enni és inni, sőt még ruhákat is kaptunk. Felajánlották a segítségüket és ezt neked nehezedre esik egy kicsit is viszonozni?! Na, nem! Most azt fogod csinálni amit, mi mondunk! Ha ez nem tetszik, akkor ott az ajtó! - mutatott a kijárat felé. - A fiúk biztosan nem állnak majd az utadba!
- Maradok… - duzzogott.
- Ejha, Fay Lovell! Ilyennek soha az életben nem hallottalak még, amióta ismerlek - tette hozzá meglepődve barátnője határozottságán Lizzy.
- Nos, Hölgyeim, ha megbeszéltétek a dolgot, akkor beleegyeztek abba, hogy én és a barátom segítünk nektek, amiben csak tudunk, aludhattok itt, ehettek, ihattok szabadon, kaptok pár új ruhát meg parókát, de cserében ti is segítetek, ha kell valamiben.
- Megegyeztünk - nyújtotta a kezét Fay. - Liznek egész biztosan nem esik nehezére veletek maradni - pillantott Marcus felé -, ami pedig Ashlyn-t illeti… Ő majd hozzászokik.
- Sikerült szétszedni a láncokat? - terelte el a szót Lizzy.
- Elnézést, el is felejtettem - nyújtotta át a láncot a tulajdonosának. - Sikerült sértetlenül szétválasztanom a láncod.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok érte! A Tiéd hol van?
- Kénytelen voltam elszakítania…
- Annyira sajnálom!
- Ne törődj vele! A medál épségben maradt - mosolygott szomorúan Marcus.
Lizzy nagyon szégyellte magát. Miatta elszakadt Marcus egyetlen értéke, amit családjáról őrzött, mert ő makacsul ragaszkodott nyakláncához.

Sokáig ültek még a földön. Beszélgettek. Kleto beavatta őket az eddigi életének részleteibe, egészen a családjától a munkáján át addig, amíg megismerte Marcust.
Az édesanyja egy szegény egyiptomi kereskedő lánya volt, aki beleszeretett egy római katonába, amikor azok Egyiptomban állomásoztak. A férfi észrevette a nő vonzalmát, amit ki is használt, míg Thébában voltak. Azután eltűnt a katona, minden szó nélkül, még el sem köszönt. Az asszony csak utána jött rá, hogy teherbe esett. Mikor elárulta az apjának, az kitagadta, így az utcára került állapotosan. A nagynénje szerencsére befogadta. Megszülte a kisfiát, Kletot és pár héttel később már munkába is állt. Egy kereskedőnél dolgozott hosszú éveken át.
Amikor a kisfiú betöltötte a tízedik életévét, az anyja egy nap eltűnt. Elment dolgozni, de többet nem tért vissza. Soha nem tudták meg, hogy mi lett vele, megölték, elszökött vagy elvitték a rabszolgának. Végül a kisfiú beletörődött az anyja hiányába. Elfelejtette. Onnantól kezdve önállósult. Nagyon korán megtanulta, hogy az utcán farkastörvények uralkodnak, bár ez később a hasznára vált, mert igen fiatalon munkába állt és ennek köszönhetően meg tudta építeni magának a házát, és berendezte. Saját maga készítette a legtöbb bútorát is. A kis asztalt, mely alig volt magasabb az ember bokájánál, viszont nagyon jól jött étkezésnél. Az ágyát is magának csinálta, nem olyan volt, mint a modern fekhelyek, de mégis kényelmesebbnek tűnt, mint a föld. Sok lábon állt. Az első hely ahol dolgozott egy kovács műhelye volt, ahol amennyire csak tudta el leste a szakmát. Később kőművesként is dolgozott. Ők faragták ki a hatalmas, több tonnás kőtömböket a piramisokhoz. Végül annyi pénzt tudott összespórolni, hogy saját maga főnöke lehessen és kufár vált belőle tizennyolc éves korára.
A tengerről érkező kereskedőkkel jó barátságokat, ismertségeket kötött, így azok egy idő után a legjobb árukat félre tették neki és olcsóbban hozzájuk tudott jutni, mint a többi egyiptomi árus. Végül így ismerte meg Marcust is, aki egy kalmár hajóján bújt el, az egyik ládában, ami Kletonál kötött ki. Eleinte azt hitte valami tolvaj, de ahogy jobban megnézte, rájött, hogy nem lehet az, mert a fosztogatók nem félnek ennyire. Megkegyelmezett hát neki, így az ifjú római szökevény elmesélt neki mindent az életéről. A kereskedő mindezeket hallgatva úgy döntött, hogy befogadja a fiút, hiszen bőven elférnek ketten is a házban, és később még egymás hasznára is lehetnek. Az évek során jó barátság szövődött kettejük között és nagyon sok balhéból tudtak már kimászni a másik segítségével. Marcus amolyan jó fiú típus volt. Tisztelte a nőket, míg a barátja igencsak rajongott a másik nemért, ami miatt sokszor került meleg helyzetekbe, amikből a barátjának kellett kimentenie.

- Most már tudjátok a mi mesénket is - fejezte be végül. - Remélem, hogy ezen túl kölcsönösen bízhatunk egymásban, amíg nem találunk megoldást arra, hogyan juttassunk benneteket haza, Angliába.
- Sajnálom - jegyezte meg Fay -, sajnálom, hogy a nagyszüleid így eldobtak maguktól téged és édesanyádat is…
- Nem kell semmit sem sajnálnod! Nekem így jobb volt. Megerősített. Tudod, amibe nem halsz bele, az még jobban megerősít.
- Legalább az egyiptomi nők ágyában vigaszt talált - tette hozzá Ashlyn csúfondárosan.
- Na, de Ash!
- Cica nem kell féltékenykedned, ha gondolod… - villantott egy ravasz mosolyt a lányra.
- Kösz, ha lehetne inkább nem élek a lehetőséggel.
- Ahogy érzed, de, ha meg gondolod magad, csak szólj!
- Ha te lennél az utolsó férfi a Földön, akkor sem kellenél…
- A fürdőt merre találom? - érdeklődött Lizzy.
- Az mi? - kérdezett vissza Marcus.
- Ahol fürdeni, tisztálkodni lehet.
- Olyan itt nincs, vagy a Nílusban mosakodsz, ahol a többi ember, vagy vizet kell hozni és egy dézsában.
- Akkor lehet, hogy a tisztálkodást elhalasztom a holnapi napra.
- Damonnel mi lesz? Nekem kell a kiscicám!
- Kimehetsz, ha gondolod, de élve biztos, hogy nem jössz vissza, úgyhogy döntsd, el mennyire kell az a macska, vagy ha megfelel, holnap reggel megkeressük.
- Rendben - felelte könnyes szemekkel -, remélem nem lesz semmi baja.
- Itt az emberek szentként tisztelik a macskákat, lefogadom, hogy már meg is etették és fenségesebb vacsorája volt, mint nekünk.
- Nem lesz semmi gond Fay, Damon tud vigyázni magára - nyugtatta Lizzy.
- Most viszont menjünk és feküdjünk le, mert későre jár és a mai nap eléggé fárasztó volt. Holnap pedig korán kelünk. Izgalmas napnak nézünk elébe - kelt fel a földről Marcus.
Mindannyian felálltak. A házigazda megmutatta az alvóhelyeket, adott pár rongyot, amit a fejük alá tudtak tenni. Kicsit kényelmetlen volt a föld, főként, hogy nem voltak ehhez hozzászokva. Nyomta a hátukat, oldalukat.
A férfiak már rég aludtak, mikor a három lány még mocorgott. A sarokból, ahol Fay aludt, halk sírás és szipogás hallatszott. Bánatos volt a macskája elvesztése miatt. Féltette. Még ő maguk sem voltak biztonságban, nem hogy egy kiscica egyedül, elhagyatottan, és ha ez még mind nem lett volna elég, akkor a levegő hőmérséklete is az ellenkezőjére változott. Halványan derengett valami az emlékezetében arról, amit a földrajz tanár magyarázott nekik arról, hogy a sivatagban éjjel akár mínuszok is lehetnek, míg nappal ötven fok dúl. Csak abban reménykedett, hogy igaz amit Kleto mondott és befogadta valaki. Két gondolat váltotta egymást a fejében. A másik Aaron volt. Amikor végre sikerült, révbe érnie, akkor most megint elváltak az útjaik. Lehet, hogy soha többé nem látják egymást, de ha még látnák is, mit fog mondani, hova tűnt el? Miért nem válaszolt a srácnak? És a szülei? Vajon ők mit fognak ehhez szólni? Biztos halálra aggódják majd magukat.
A másik két lány csöndben maradt. Hallgatták barátnőjük szipogását, de nem szóltak. Nem tudtak mit mondani. Semmi vigasztaló és bíztató nem jutott eszükbe. Mondhatták volna, hogy nem lesz semmi gond, és hazajutnak, de ebben nem voltak biztosak. Végül Ash törte meg a csendet.
- Fay, Liz ébren vagytok?
- Igen - suttogták.
- Keressük meg Damont - javasolta.
- Mégis hogy? - kérdezte Fay, miközben megtörölgette a szemeit.
- Kilopózunk csöndben…
- Kleto bezárta az ajtót és a párnája alá rejtette a kulcsot - kontrázott Lizzy.
- Akkor elvesszük.
- Megőrültél?!
Ash felállt és halkan, lábujjhegyen odaosont a férfi ágyához. Olyan sötét volt a házban, hogy nem látott semmit, ezért párszor sikerült belerúgnia egy-egy bútorba, de végül épségben odaért. Egy ideig figyelte, ahogy az egyenletesen lélegzik. Mikor meggyőződött, hogy alszik, akkor lassan, óvatosan becsúsztatta a kezét a párna alá. Ekkor egy kéz megmarkolta a csuklóját és magára rántotta.
- Tudtam én te kis Vadmacska! Sejtettem, hogy nem tudsz nekem ellenállni! - suttogta Kleto.
- Engedj el! Azonnal! - kapálózott Ash.
A lányok végig hallották az egészet, kint kuncogtak, de nem szóltak semmit.
Az egyiptomi férfi gyorsan rátapasztotta a száját a tolvajéra és megcsókolta, mielőtt az tiltakozhatott volna. A lány reflexszerűen megpofozta és kirántotta a kezét a szorításból és felpattant a férfiról.
- Te megőrültél! - harsogta.
- Te jöttél ide!
- Idióta!
Kleto csak mosolygott és miután a lány elment, befordult és aludt is. Ash viszont még mormogott az orra alatt, de senki nem szólt hozzá, így végül ő is csatlakozott az álmok világához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése