2012. február 5.

Az idő csókja - 3. fejezet

  - Elnézést kisasszony. Jól érzi magát? - szólalt meg a helyes idegen.
Beletelt néhány másodpercbe, míg Lizzy felfogta, hogy hozzá beszélnek…
- Igen. Azt hiszem… - hangzott a válasz.
A férfi segített a lánynak felállni.
Miután Lizzy tekintetét elengedték a férfi őzbarna szemei, jutott ideje végigmérni. Az előtte álló idegen magas volt, szálkás, napbarnított bőrű. Az arca nagyon ápoltnak látszott, az orra alatt egy kis, vékony ívű, rendezett bajusz húzódott, az állán pedig ott ült a szakálla, gondosan megnyírva. Válláig érő, hullámos, barna haja csak még jobban kiemelte igéző tekintetét. A mosolya egyszerűen tökéletesnek tűnt, amint a szája mosolyra húzódott, azzal párhuzamosan a lány lábai is elgyengültek.
Eközben Fay oldalba bökte Ash-t.
- Nézd már, milyen aranyosak. Szerintem totál egymásba zúgtak…
- Dehogyis! Nem létezik szerelem első látásra. Ez csak néhány álmodozó buta képzelgése, mert nincs jobb dolguk…
- Attól, hogy veled még nem történt ilyesmi, még igenis létezhet! - védekezett Fay.
A kiabálás és a csörömpölő dárdák zaja egyre közelebbről hallatszott.
- Állj! Ne engedjék elmenekülni őket; a fáraó nevében! - üvöltözték a marcona férfiak.
Katonák bukkantak fel a kis agyagház közelében, ahol a lányok álltak. Erre a férfi hirtelen felkapta a fejét és elindult teljes lendülettel az ellenkező irányba. Azaz indult volna… Lizzy és az ő nyaklánca ugyanis összegabalyodott és nem tudta kibogozni a csomót.

- Ez nekünk szólt! Utolértek minket - szólalt meg Fay elcsukló hangon.
- Nem lesz semmi baj. De most: FUTÁS! - vágta rá Ashlyn.
A lányok egyszerre nyúltak Lizzy keze után, hogy tovább húzzák, de csak a levegő után kaptak, hisz barátnőjük már nem volt ott.

- Bocsásson meg, de nem tehetek mást - szabadkozott a srác.
- Tegyél le! Hová viszel!? - kapálózott Lizzy.
Éppen egy ismeretlen karjai között fekszik, a barátnői sehol és egy kisebb sereg üldözi. Bár azt meg kell hagyni, hogy számára egy igen vonzó idegen karjaiban van. Gondolatok tömkelege futott át agyán, egyetlen szempillantás alatt. Egyet tudott: meg kell keresnie a lányokat. Azt már nem, hogy ezt egyedül kell megtennie vagy kap némi segítséget, ha már így elrabolták… Szerencsére nem kellett sokáig ezzel foglalkoznia, mert meglátta a mögöttük loholó Ashlyn-t és Fay-t. Még néhány percig manővereztek jobbra-balra a házak között, majd megálltak egy ajtó előtt. A férfi éppen kopogtatott rajta, mikor megérkezett a felmentő sereg.
Egy hosszú, göndör hajú férfi lépett az utcára. Magas volt. Magasabb, mint a másik, akivel az utcán találkoztak. Hosszú, sötét, göndör hajáról, egy-két vízcsepp csöpögött le. Valószínűleg nemrég vizezhette be, gondolta Lizzy. Az ő szemei is barnák voltak, ám az arca férfiasabb és kevésbé ápolt. Ajkai felett sötét, szinte fekete bajusz húzódott, majdnem az arca széléig. A szája és az álla közti gödröcskéből indult a szakálla, mely az álla alatti bőrre és oldalra is kiterjedt, egészen a füléig. Ha ismerte volna a férfit, határozottan állította volna, hogy szándékosan így növeszti, mert a hossza nem lehetett több egy centinél. Ez az ismeretlen izmosabb volt, de az ő bőre is napbarnítottan ragyogott. A mellkasát egy kevés szőr borította, melytől csak férfiasabb lett. Köldökétől lefelé egy vékony csík szőr húzódott. A lány azon kapta magát, hogy zavarba jött a férfi kilátszódó medence csontjától és keskeny csípőjétől.
- Marcus, kik ezek?! Elment az eszed, hogy idehozod a papnőket, akik megölték a Fáraó fiát?! Ha valaki meglátja ezeket itt, nekünk végünk!
- Kleto, ne haragudj! A piacra siettem éppen, amikor összeütköztem ezzel a hölggyel, majd elválaszthatatlanok lettünk… Azaz a nyakláncaink - szabadkozott. - A katonák pedig üldözni kezdtek, hát felkaptam a lányt és elmenekültem. De mi ez a többes szám?
A Marcus névre hallgató, eddig idegen férfi hirtelen megfordult, amikor megpillantotta a háta mögött álló lányokat.
- Még hogy kik ezek!? - csattant fel Ash. - Elraboljátok Lizzy-t, elviszitek a város másik végébe, majd ezeknek nevezel minket?!  És milyen papnők? Nem vagyunk azok és legfőképp nem öltünk meg senkit!
Fay persze próbálta lenyugtatni a felbőszült lányt, több-kevesebb sikerrel. Bár inkább kevesebbel, mint többel.
- Mi nem akartunk senkit elrabolni, nem tehetek róla, hogy a láncok…
- Elég Marcus - vágott közbe a göndör hajú férfi. - Ki vagy te? Idejössz és megvádolsz egy olyan tettel, amit nem is követtünk el. Még neked áll feljebb? - förmedt rá Ashlyn-re.
Lizzy, aki még mindig a fél órával korábbi események hatása alatt állt, végre észhez térni látszott.
- Elég! Ez véletlen volt… Egész biztosan kapunk valami megfelelő magyarázatot a történtekre, ha végig hallgatjuk őket.
- Marcusra pillantott, hogy tegye le. Két lépést próbált tenni Ash felé, nehogy nekiugorjon valakinek. Ekkor a lány újra a férfi mellkasán kötött ki, immár függőlegesen.
- Bocsi, elfeledkeztem róla - mormolta.
- Semmi baj. Kezdek hozzászokni, hogy folyton rajtam kötsz ki… - felelte a fiú, majd gyorsan rámosolygott Lizzy-re, aki teljesen elpirult és zavarba jött.
Barátnői elképedve nézték, hiszen nem nagyon látták még zavarba jönni egy fiútól.
Ash-nek hirtelen eszébe jutott az, amit Fay mondott… Nem, az nem lehet! - hessegette el magától a kellemetlen gondolatot.
- Kleto, félre állnál az ajtóból, hogy bemehessünk?
- Barátom, ugye nem gondolod komolyan, hogy beengedem ezeket a gyilkosokat?
- Kénytelen leszel, mert az őrök a nyomunkban vannak, és ha megtalálnak, akkor tényleg végünk.
- Jól van, akkor menjünk be - javasolta kényszeredetten Kleto. - Ha igaz, hogy az őrség üldözött, akkor még a közelben lehetnek. Ne adjuk meg nekik az esélyt, hogy elkapjanak benneteket, de nehogy azt higgyétek, hogy miattatok teszem!  - Az ajtóra mutatott, majd kinyitotta Fay előtt. Ash-t gyanúsan méregette és nem tudta, hogy mit is érez valójában. Fél? Dühös? Tart tőle? Annyi biztos, hogy a lány, hatással volt rá. Csak azt nem tudta, hogy milyennel.
Marcus tett egy - hölgyek előre - kézmozdulatot. Lizzy el is indult befelé, de már némi rutint szerezve most gyorsan elkapta Marcus kezét és behúzta maga után a házba, nehogy megint elessen. Utolsónak a házigazda lépett be.
- Szuper ez a ház! - lelkendezett Fay. Azok a szőnyegek, meg ezek az agyagedények egyszerűen csodálatosak. Azok ott ruhák? Marha jók! – indult a ház másik felébe.
- Ne nyúlj semmihez! - kiáltott utána Kleto. - Amíg nem ismerlek titeket, ne avatkozzatok semmibe!
 - Na, ide figyelj, nem vagyunk bűnözők! Szóval, ha lehetséges, akkor ne gyanúsítgass minket! - akadt ki Ash.
- Még a neveteket sem tudom! Hogyan bízzam bennetek?! Ráadásul az üldözött papnők az ikertestvéreitek lehetnének! Neked meg rendesen felvágták a nyelved kislány!
-  Nem vagyok kislány, oké? Én Ashlyn Balman vagyok a barátnőm meg Fay Lovell. A barátod mellett meg Lizzy Danvers áll. És ha már itt tartunk! Te ki vagy!?
- Az én nevem Kleto Raenhet. Tisztességes kereskedő vagyok… Illetve voltam, amíg fel nem bukkantatok! Mert tudod Szívem, a barátommal éppen az életünket kockáztatjuk miattatok! Tehát ha kérhetném…
- Kleto, higgadj le - vágott közbe Marcus. - Nem valószínű, hogy ők a papnők. Nézz csak rájuk miket viselnek.
- Rendben van, tegyük fel, hogy elhiszem, de akkor is ugyanúgy néznek ki! Kövessetek, hátul kaptok valami rendes ruhát, ami nem olyan, mint ezek a fura rongyok rajtatok. Marcus, te pedig szedd szét magatokat! - dörmögte a kereskedő.
- Nos, úgy tűnik, itt hagytak minket… - suttogta Lizzy.
 - Igen. Ne haragudj, hogy úgy felkaptalak, csak… áh, mindegy nem akarlak a gondjaimmal terhelni. Egyébként Marcus Nelius vagyok.
 - Én meg Lizzy Danvers. Nem gondolod, hogy szét kellene szedni minket?  Mármint a csomót… a láncainkat… - hebegte.
- De, persze.
Mindketten levették a nyakbavalójukat, majd Marcus megpróbálta szétszedni őket.
- Ez nem megy, szét kell őket vágni…
- Ne! Ezt a delfines nyakláncot pont most kaptam Fay-től. Biztos nincs más megoldás?
- Mindegy majd megoldom valahogy. Mondd csak, milyen ruha van rajtad?
- Ööö, ez izé… Miért magáztál először?
- A neveltetésem miatt. Apám katona volt a római seregben, azonban egy vesztes csatából utolsó túlélőként tért haza. Az ellenség, mint hírnököt küldött haza. Viszont ez nálunk árulásnak számított. Kivégezték, testvéreimet és engem eladtak rabszolgának, anyánkat elhurcolták. Sikerült megszöknöm és most itt vagyok. Kleto befogadott, cserébe segítek neki mindenben. Ezért kerülöm a katonákat… Ráadásul ez a medál az utolsó értékem a családomtól.
- Lizzy, képzeld! Kletonak nagyon menő cuccai vannak - jelent meg Fay, megszakítva a barátnője és az idegen srác flörtjét. - Ash talált magának egy üveggömböt is, bár Kletoval azonnal összeveszett, mert hozzáért.  Holnap körülvisz minket a városban… Minden rendben?
- Persze, jól vagyok. Kicsit elfáradtam. De várjunk csak, hol van Damon?! Te jó ég, elhagytuk valahol Egyiptomban!
- Úristen! Fogalmam sincs! Keressük meg azonnal! - kiabálta Fay kétségbeesetten.
- Ki az a Damon? És ma este senkit sem keresünk meg! - hangzott a komor válasz.
- A macskám és kint van a sivatagban. Nem lehetsz ilyen szívtelen…
- Sajnálom, de nem mehetünk ki.  Kint valószínűleg minket keresnek, túl veszélyes.
- De Marcus - kérlelte Lizzy -, csak egy órára…
- Nem lehet, ne haragudj.
Lemondóan nézett a lányra majd fogta az ékszereket és elhagyta a házat. Liz szomorúan nézett utána. Vajon még mi lappanghat a múltjában? Miket mondott volna még neki, ha nem szakítja őket félbe Fay?

- Hé! Nem megmondtam neked, hogy tedd le azt az üveggömböt, mert eltöröd? – kiabált a másik szobában Kleto.
- Nyugalom Szőrmók! Nem ejtem le!
- Én nem vagyok abban olyan biztos…
- Nem jutott még eszedbe, hogy megborotválkozz? Elég fura egy Egyiptominak… - kóstolgatta a férfit.
- Nem, mert én szeretem a szakállam és a bajuszom. Neked meg nem jutott eszedbe, hogy visszavegyél magadból? Inkább gyertek enni, mert gondolom, éhesek vagytok. Közben elmesélhetitek, hogyan kerültetek ide és miféle fura emberek vagytok ki.
- Te csak ne mondd meg, mit csináljak - kontrázott -, viszont a kaja nem rossz ötlet, mert nem tudom a többiek, hogy vannak vele, de én éhen halok…
Kleto odalépett az asztalhoz és kitett egy darab kenyeret és egy kancsót.
- Egyetek, tessék, itt van egy kis cipó. Vizet abban a kancsóban találtok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése