- Fay már túl
régóta elment. Megyek és megkeresem. Tessék, itt van egy kis pénz, vegyetek
belőle némi élelmet, a többi pedig a mai munkabéretek - szólt Kleto és pár
másodperc múlva már el is veszett a piaci sokaságban.
- Szuper,
lerázott minket! - füstölgött Ash.
- Te most
féltékeny vagy? - kérdezte Lizzy némi éllel a hangjában.
- Dehogy, csak
Fay-t féltem… Talán utánuk kellene mennem.
- Hát persze,
kisasszony! Nem is ismeri a környéket. Szerintem is ez a legjobb ötlet - tette
hozzá Marcus.
- Na, ebből
elég! Ne csináljátok már ti is… Ash, inkább menj utánuk, hogy megnyugodj, majd
addig mi Marcus-szal elpakolunk.
Ash öles
léptekkel indult abba az irányba, ahol Kleto-t látta eltűnni. A hatalmas tömeg
fogolyként szorongatta, nem arra lépett, amerre szeretett volna. Itt nem volt
helye az elnézést, erre szeretnék menni és a hasonló
illedelmes szavaknak. Az óriási zaj, amúgy is elnyomta a hangját, így
próbálkoznia sem volt érdemes. Persze erőszakkal megkísérelt irányt váltani, de
hamar belefáradt; hagyta, hogy arra sodorják az emberek, amerre akarják.
Eközben Lizzy
és Marcus a különböző színű és anyagú textíliákat hajtogatták össze és tették
vissza a kis kocsira, amin hozták őket.
-
Marcus, kérdezhetek tőled valamit? - kezdte Lizzy.
-
Igen, mondd csak.
-
Mi van a medálodon? - tapogatózott a lány.
-
Az apám faragta még édesanyámnak, miután összeházasodtak. Amikor utoljára
láttam őket együtt, nekem adták… - itt elcsuklott a férfi hangja.
-
Ne haragudj… - szabadkozott Lizzy.
-
Semmi baj, de ha lehet, akkor inkább siessünk vissza. Az ebéddel már csak ránk
várnak… - Marcus megvillantotta szívmelengető mosolyát.
Némán
pakoltak tovább, s mikor elkészültek, elindultak a bódék között, hazafelé.
Lizzy azon morfondírozott, hogyan hálálhatná meg a férfi kedvességét és
önfeláldozását. Ekkor az egyik árus kezében egy sötétbarna hasított bőrt
pillantott meg. A lány tudta, hogy ez igazán pompás ajándék lehetne, a kérdés
csak annyi, hogy megengedheti-e magának… Plusz, hogyan terelje el Marcus
figyelmét úgy, hogy ne is fogjon gyanút… - Ez
kemény dió - gondolta -, de van egy
ötletem…
-
Mit szólnál ahhoz, ha szétválnánk, megbeszélnénk, hogy ki mit vesz és öt perc
múlva itt találkoznánk?
-
Majd én beszerzek mindent, te pedig vigyázz az árura. - hangzott Marcus
válasza.
Klassz, ez nem jött be… most mit csináljak?
- Én is szeretnék egy kicsit nézelődni,
kérlek… - próbálkozott a lány.
-
Oké, akkor öt perc múlva itt, én beszerzek mindent, tessék, itt van egy kis
pénz, ennyi biztosan kimarad - adta be derekát végül a férfi.
Ash
reménytelenül vánszorgott az egyik kisutcában. Eltévedt. Igaza volt Marcusnak,
ezt a pechet… Talán mégsem. Két ismerős alakot látott a közelben. Lépteit
szaporázni kezdte, hogy kiderüljön, tényleg ismerősöket látott-e vagy csak a
képzelete játszott vele.
Lizzy
a bőrlánccal zsebében nyugtázta, hogy terve sikerrel járt. Mindössze egyetlen
ezüstbe került a meglepetés. Remélte, hogy örömet okoz ezzel a férfinak, aki
olyan sokat segített nekik. Eszébe jutott, amikor felkapta és elrohant vele.
Olyan erősen szorította… Séta közben neki ment valakinek. Egyből észhez tért az
ábrándozásból. Az alak megfordult. Lizzy felismerte a férfit és arcán vörös pír
jelent meg.
-
Öhm, Marcus, ne haragudj, nem figyeltem oda.
-
Semmi gond - túrt bele sűrű hajába a srác. - Indulhatunk? - kérdezte.
Lizzy
bólintott, majd elindultak. Mindkettőjük szótlan volt. Elmerültek
gondolataikban; ameddig tehették…
Fay még mindig
eszméletlenül feküdt a férfi karjaiban. A férfi arcát kendő fedte, így
felismerhetetlen volt. Megpróbálta felemelni a lányt, de nem tudta, hogy mit is
kezdjen a macskával, amit a lány szorosan ölelt magához.
- Nem lesz ez
így jó - sziszegte fogai között az álarcos.
Ash már csak
néhány méterre állt az idegenektől. Néhány másodpercig azt figyelte, hogy a
kendős alak miként próbálja felemelni a lányt. Ott telt be nála a pohár, amikor
a férfi keze a lány csípőjére siklott.
-
Azonnal hagyja békén! - ordította, miközben hangja legalább egy oktávval
magasabban zengett. Fogalma sem volt arról, mi lesz, ha a támadó őt is leüti,
de ez nem érdekelte. Az ereiben száguldó adrenalin bátorságot adott neki ahhoz
is, hogy közelebb menjen…
-
Nyugi, én vagyok az, Kleto - szólalt meg a férfi.
-
Nem hiszem el! - dühöngött Ash. - Bizonyítsd be!
-
Csókoljalak meg megint? Csak kérned kell… - kacsintott a támadó.
-
Ó! Tényleg te vagy az, de mit csináltál Fay-el?!
-
Semmit… Esküszöm! Megmenekítettem az őrség elől, aztán elájult.
-
Nem hiszek neked! - visította a lány.
-
Mi ez a hangzavar? - kérdezte Fay bágyadtan.
-
Mondd csak jól vagy? Nem bántott ez az undok, szőrös majom?!
-
Ash, ne kiabálj már! Fáj tőle a fülem… Tiszta vörös a fejed. Te most féltékeny
vagy?
Erre
Ash nem tudott mit felelni. Ma már kétszer kapta meg ugyanazt a kérdést,
ráadásul a legjobb barátnőitől… Talán van
benne valami. Dehogy! - hessegette el a gondolatait.
-
Mindegy, menjünk. Segítsek Fay?
-
Nem kell, indulhatunk…
Ahogy
kiléptek a szűk kis utcából megpillantották Marcust és Lizzyt, akik éppen
hazafelé tartottak.
-
Csatlakozhatunk, Liz? - tudakolta Fay.
-
Fay! Minden rendben? Hol voltál? Már aggódtunk érted…
-
Jól vagyok. Nézd, megvan Damon!
-
Szia Damon! - cirógatta meg Lizzy a barátnője kezében szundikáló cicust.
-
Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de én már éhes vagyok - szólalt meg
Marcus a háttérben.
-
Indulás! - vezényelt Kleto. - Délután még sok dolgunk lesz.
A déli nap
sugarai erősen tűztek, mialatt az újdonsült kereskedő csapat kipihente a
reggeli fáradalmait. Fay Damonnal a lábánál szundikált, Ash álmában mormogott,
Kleto hátul pakolt barátjával, Lizzy pedig álmatlanul forgolódott. Liz, mivel
már végképp nem tudott aludni, úgy döntött, hogy segít a pakolásban. Lábujjhegyen
elindult a hátsó szoba felé.
- Biztos vagy
benne? - kérdezte Kleto.
- Igen -
válaszolta Marcus.
A lány nem
tudta mire vélni az alábbi beszélgetést, halkan bekopogott.
- Tudok valamit
segíteni?
- Lizzy, te miért
nem pihensz? – emelte fel hangját Marcus.
- Mert nem
tudok… Szóval, miben segíthetek?
- Nem tudsz,
már végeztünk - válaszolta udvariasan Kleto.
- Ó, értem… És
ilyenkor mivel ütitek el az időt?
- Mindig
mással. De nekem most mennem kell - felelte Kleto és azzal a lendülettel el is
hagyta a kis helyiséget.
Némán álltak
egymással szemben. Marcusnak a torkán akadt a szó, míg Lizzy zavarát egy széles
mosolyba próbált fojtani. A lány valamit érzett a lába mellett elsuhanni. Karja
libabőrös lett, de lenézni nem mert. Aztán meghallotta az ismerős hangot.
- Damon! Te kis
rosszcsont…
A lány
felnyalábolta a cicát, aki elégedetten dorombolt.
- Szabad? -
kérdezte a férfi, de már közelebb is lépett.
Kezét felemelte
majd a lány felé nyúlt. Lizzy arcát elöntötte a vér.
Ó, te jó ég. Ha most az jön, amire gondolok…
Marcus Damon
bundájába túrt. A cica erre kinyitotta egyik szemét és álmosan a férfira
nézett.
- Kedvel téged
- jegyezte meg a lány.
- Igen? Ezt
miből gondolod?
- A fiúkkal nem
bánik kesztyűs kézzel… - mosolyodott el Lizzy.
- Ezt hogy
érted?
- Többnyire
karmol és fúj. Tudod ő az alfahím…
- A micsoda?
- Az alfahím… A
pasik között a fő fő vezér.
- Értem. Néha
olyan furcsán beszéltek. Csak nem féltékeny vagy Damon? - szegezte Marcus a
kérdést a macskának.
Természetesen
válasz nem érkezett. A cica dorombolása lassan halkult, légzése lassult.
Elaludt. Lizzy érezte, hogy ez az a pillanat, amit egész nap várt. Óvatosan
letette hát a macskát a szőnyegre, aki álmában valószínűleg egy nagy tál
konzervet falt, hisz imádott enni…
Ash felébredt.
Megint azt álmodta, hogy Kleto ott áll mellette, aztán hirtelen homokká válik
és elfújja szél. Érezte, hogy végére kell járnia, különben bekattan...
Tisztáznia kell magában, hogy mi is ez az egész. Az álmoknak jelentésük van.
Mindnek. Legalábbis elméletileg. Ash hiába ötletelt, nem talált egyetlen
épkézláb magyarázatot sem. Vagyis egyet igen, de azt gondosan elzárta agya
legtitkosabb pontjára és igyekezett nem figyelembe venni.
Fay mélyen
aludt. Szeméből egy szomorú könnycsepp ereszkedett fekhelyére. Mormogott
valamit, megfordult és pihent tovább. Damon óvatosan gazdája karjaihoz
dörgölőzött, hiszen megszokta, hogy Fay ilyenkor magához öleli, és együtt
alszanak tovább. Nem történt semmi. Elment mellette egyszer, kétszer,
háromszor. Damon leült és várt. A fény megcsillant a lecsorduló könnycseppen.
Ezt észrevette a cica is és barátságosan a lány mellé bújt. Remélte, hogy ezzel
némi vigaszt nyújt, hisz érezte, hogy nincs minden a legnagyobb rendben…
- Liz…
- Marc..
Egyszerre
szólaltak meg, ezért mind a ketten megszeppentek.
- Kezd csak
nyugodtan - adta át a szót Marcus a lánynak.
- Ti mit
csináltok? - sétált be Ashlyn.
- Semmit,
igazán semmit - válaszolta Lizzy zavartan. Miért
nem jön be nekem semmi?!
- Még mit
csinálunk ma? - tudakolta Ash álmosan, miközben a szemeit törölgette.
- Előkészülünk
a holnapi napra - jött a válasz.
Marcus hangja
vágyakozó és egyben csalódott volt. Valamiért vonzotta az idegen lány. Ha szemtől szemben feltették volna neki a kérdést,
hogy miért, akkor sem tudott volna felelni. Vagy mégis? Lizzy szemei megbabonázták…
- Ha nem haragszotok,
akkor most mennem kell.
Lizzy üveges
tekintettel bámult az ajtó felé, ahol a férfi elhagyta a házat. Nem tűnt fel
neki, hogy Ash már percek óta őt fixírozza. Csak nézett meredten, kezében a
szíjjal.
- Bocsi, Ash,
de nekem is el kell intéznem valamit.
Azzal a lány
egyedül maradt. Lehuppant a szőnyegre és azon kezdett agyalni, hogy miként
juthatnának haza. Minden egyes gondolata újabb kérdéseket vetett fel. Kezdett
kétségbeesni. Eddig az ő asztala volt a magabiztosság. Így változnak az idők?
Talán. Ez is bekerült a megválaszolandó
kérdések nevezetű kalapba…
Marcus
leszegezett fejjel sétált a piacra vezető - immár kihalt - úton. A házak olyan
átlagosnak tűntek. Na meg persze mindenütt homok… A férfi sarujával rúgott
egyet a levegőbe, mire az telis tele ment apró homokszemekkel. Ugyanis a rúgás
által keltett szél elég volt ahhoz, hogy az apró szemcsék életre keljenek. A
Nap nyugovóra térve vörösre festette a horizontot. Ekkor gyors léptek hangjára
lett figyelmes. Felkapta fejét, a zaj forrását kereste. Nem volt más, mint az
öles léptekkel közeledő Lizzy…
A lány tudta,
ha most nem, akkor soha. Minden bátorságát összegyűjtve lépdelt a férfi felé.
Kezében a szíjat szorongatva haladt előre. Mikor átszelte a kettejük közötti
távolságot, Lizzy felemelt kézzel jelezte, hogy beszélni szeretne.
- Marcus, nem
is tudom, hol kezdjem. Így hát belevágok. Köszönök szépen mindent. Azt, hogy
nem hagytál elesni. Megmentetted a delfines láncomat… - a lány lesütött szemmel
folytatta. - Nem tudom ezeket meghálálni neked. Sohasem, ebben biztos vagyok.
Kérlek, fogadd el ezt. - Lizzy kinyitotta a tenyerét, melyben eddig a bőrt
tartogatta.
A férfi szemmel
láthatólag zavarba jött. Nem tudta, hogy mit kellene mondania vagy cselekednie.
Ezért az ösztöneire hallgatott.
- Mi ez? -
kérdezte megilletődve.
- Ez talán…
pótolhatná az elszakított nyakláncodat… - dadogta Lizzy.
Marcus egy
lépéssel közelebb került Lizzyhez és kivette kezéből az ajándékot. Zsebéből
előkotorta a medált és felfűzte rá.
- Köszönöm,
igazán nem kellett volna… - közben Marcus ujjával a medált dörzsölgette - Nem
tettem semmi olyat, amivel kiérdemeltem volna.
- Dehogynem.
Azzal
Lizzy sarkon fordult és indult volna, de a férfi gyöngéden karon ragadta és a
kezébe nyomta a medált.
-
Segítenél, kérlek?
-
Persze…
Marcus előre hajolt közvetlenül Lizzy arcáig.
A lány remegő kezekkel közelítette a láncot a férfi nyaka felé. Valahogy sikerült
csomót kötnie a bőrre, így a medál boldogan lóghatott megszokott helyén.
Azonban nem távolodtak el egymástól… A közelség egyáltalán nem volt
kényelmetlen; sőt… A férfi keze a lány nyakát cirógatta. Lizzy lélegezni is
elfelejtett, amikor a barna szemek vonzásába került.
Itt a vég…
Marcus ajkait
lágyan a lány ajkaira tapasztotta. Lizzy számára nem volt menekvés. Térdei
remegtek, szerencsére a férfi erősen ölelte magához.
Nem szabad… Fájni fog!
A lány
elhessegette kósza gondolatait. Nem akarta, hogy vége legyen ennek a
pillanatnak. Megtört a jég, de milyen áron? Lizzy tudta, hogy nem éppen ez a
leghelyesebb dolog, amit tehet. Haza akarnak menni, viszont ha ő beleszeret
Marcusba… Talán késő ezen morfondírozni… Lizzy viszonozta a csókot, de mikor
észbe kapott, hogy mit is csinál, kitépte magát a férfi karjaiból és futva
indult vissza a ház irányába. A homokban csak egy-két lehulló könnycsepp
jelezte, hogy ott járt. Marcus pedig némán, lehajtott fejjel állt ott.
Percekig, órákig. A fekete égbolton a táncoló csillagokat nézte visszaúton és
azt kérdezgette magától, hogy mit rontott
el?
Fay és Ash
éppen a vacsorához készült elő, amikor megjött barátnőjük.
- Minden
rendben csajszi? - kérdezte Ash.
- Persze -
mosolygott rájuk Lizzy.
- Biztos? - Fay
nem dőlt be az átlátszó hazugságnak.
- Igen, mi a
vacsora? - terelte el a szót Lizzy.
- Sült hal,
kenyér és víz. - lépett elő Kleto, kezében egy nagy edénnyel. - Marcus hol van?
Mindegy. Majd megjön… - válaszolta meg saját kérdését.
Együtt leültek
és elfogyasztották az ételt. Aztán lefeküdtek, mert tudták, holnap nagy nap vár
rájuk. Kleto elintézte, hogy a lányok találkozhassanak egy igazi jósnővel…
Talán ez lehet a hazatérésük kulcsa. Mindenki örült kivéve Lizzy, aki vívódott.
Ash boldog volt, hogy végre találkozhat egy igazi jósnővel, de belül mégis
ürességet érzett. Fay-el madarat lehetett volna fogatni. Nagy remények fűződtek
a másnaphoz. Tudat alatt mindenki haza vágyott, mert akkor lezárhatják ezt az
egész ügyet és elhihetik, hogy az egész csak egy álom volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése