2012. február 8.

Az idő csókja - 6. fejezet

  - Fay már túl régóta elment. Megyek és megkeresem. Tessék, itt van egy kis pénz, vegyetek belőle némi élelmet, a többi pedig a mai munkabéretek - szólt Kleto és pár másodperc múlva már el is veszett a piaci sokaságban.
- Szuper, lerázott minket! - füstölgött Ash.
- Te most féltékeny vagy? - kérdezte Lizzy némi éllel a hangjában.
- Dehogy, csak Fay-t féltem… Talán utánuk kellene mennem.
- Hát persze, kisasszony! Nem is ismeri a környéket. Szerintem is ez a legjobb ötlet - tette hozzá Marcus.
- Na, ebből elég! Ne csináljátok már ti is… Ash, inkább menj utánuk, hogy megnyugodj, majd addig mi Marcus-szal elpakolunk.



Ash öles léptekkel indult abba az irányba, ahol Kleto-t látta eltűnni. A hatalmas tömeg fogolyként szorongatta, nem arra lépett, amerre szeretett volna. Itt nem volt helye az elnézést, erre szeretnék menni és a hasonló illedelmes szavaknak. Az óriási zaj, amúgy is elnyomta a hangját, így próbálkoznia sem volt érdemes. Persze erőszakkal megkísérelt irányt váltani, de hamar belefáradt; hagyta, hogy arra sodorják az emberek, amerre akarják.
Eközben Lizzy és Marcus a különböző színű és anyagú textíliákat hajtogatták össze és tették vissza a kis kocsira, amin hozták őket.
- Marcus, kérdezhetek tőled valamit? - kezdte Lizzy.
- Igen, mondd csak.
- Mi van a medálodon? - tapogatózott a lány.
- Az apám faragta még édesanyámnak, miután összeházasodtak. Amikor utoljára láttam őket együtt, nekem adták… - itt elcsuklott a férfi hangja.
- Ne haragudj… - szabadkozott Lizzy.
- Semmi baj, de ha lehet, akkor inkább siessünk vissza. Az ebéddel már csak ránk várnak… - Marcus megvillantotta szívmelengető mosolyát.
Némán pakoltak tovább, s mikor elkészültek, elindultak a bódék között, hazafelé. Lizzy azon morfondírozott, hogyan hálálhatná meg a férfi kedvességét és önfeláldozását. Ekkor az egyik árus kezében egy sötétbarna hasított bőrt pillantott meg. A lány tudta, hogy ez igazán pompás ajándék lehetne, a kérdés csak annyi, hogy megengedheti-e magának… Plusz, hogyan terelje el Marcus figyelmét úgy, hogy ne is fogjon gyanút… - Ez kemény dió - gondolta -, de van egy ötletem…
- Mit szólnál ahhoz, ha szétválnánk, megbeszélnénk, hogy ki mit vesz és öt perc múlva itt találkoznánk?
- Majd én beszerzek mindent, te pedig vigyázz az árura. - hangzott Marcus válasza.
Klassz, ez nem jött be… most mit csináljak?
- Én is szeretnék egy kicsit nézelődni, kérlek… - próbálkozott a lány.
- Oké, akkor öt perc múlva itt, én beszerzek mindent, tessék, itt van egy kis pénz, ennyi biztosan kimarad - adta be derekát végül a férfi.



Ash reménytelenül vánszorgott az egyik kisutcában. Eltévedt. Igaza volt Marcusnak, ezt a pechet… Talán mégsem. Két ismerős alakot látott a közelben. Lépteit szaporázni kezdte, hogy kiderüljön, tényleg ismerősöket látott-e vagy csak a képzelete játszott vele.



Lizzy a bőrlánccal zsebében nyugtázta, hogy terve sikerrel járt. Mindössze egyetlen ezüstbe került a meglepetés. Remélte, hogy örömet okoz ezzel a férfinak, aki olyan sokat segített nekik. Eszébe jutott, amikor felkapta és elrohant vele. Olyan erősen szorította… Séta közben neki ment valakinek. Egyből észhez tért az ábrándozásból. Az alak megfordult. Lizzy felismerte a férfit és arcán vörös pír jelent meg.
- Öhm, Marcus, ne haragudj, nem figyeltem oda.
- Semmi gond - túrt bele sűrű hajába a srác. - Indulhatunk? - kérdezte.
Lizzy bólintott, majd elindultak. Mindkettőjük szótlan volt. Elmerültek gondolataikban; ameddig tehették…



Fay még mindig eszméletlenül feküdt a férfi karjaiban. A férfi arcát kendő fedte, így felismerhetetlen volt. Megpróbálta felemelni a lányt, de nem tudta, hogy mit is kezdjen a macskával, amit a lány szorosan ölelt magához.
- Nem lesz ez így jó - sziszegte fogai között az álarcos.
Ash már csak néhány méterre állt az idegenektől. Néhány másodpercig azt figyelte, hogy a kendős alak miként próbálja felemelni a lányt. Ott telt be nála a pohár, amikor a férfi keze a lány csípőjére siklott.
- Azonnal hagyja békén! - ordította, miközben hangja legalább egy oktávval magasabban zengett. Fogalma sem volt arról, mi lesz, ha a támadó őt is leüti, de ez nem érdekelte. Az ereiben száguldó adrenalin bátorságot adott neki ahhoz is, hogy közelebb menjen…
- Nyugi, én vagyok az, Kleto - szólalt meg a férfi.
- Nem hiszem el! - dühöngött Ash. - Bizonyítsd be!
- Csókoljalak meg megint? Csak kérned kell… - kacsintott a támadó.
- Ó! Tényleg te vagy az, de mit csináltál Fay-el?!
- Semmit… Esküszöm! Megmenekítettem az őrség elől, aztán elájult.
- Nem hiszek neked! - visította a lány.
- Mi ez a hangzavar? - kérdezte Fay bágyadtan.
- Mondd csak jól vagy? Nem bántott ez az undok, szőrös majom?!
- Ash, ne kiabálj már! Fáj tőle a fülem… Tiszta vörös a fejed. Te most féltékeny vagy?
Erre Ash nem tudott mit felelni. Ma már kétszer kapta meg ugyanazt a kérdést, ráadásul a legjobb barátnőitől… Talán van benne valami. Dehogy! - hessegette el a gondolatait.
- Mindegy, menjünk. Segítsek Fay?
- Nem kell, indulhatunk…
Ahogy kiléptek a szűk kis utcából megpillantották Marcust és Lizzyt, akik éppen hazafelé tartottak.
- Csatlakozhatunk, Liz? - tudakolta Fay.
- Fay! Minden rendben? Hol voltál? Már aggódtunk érted…
- Jól vagyok. Nézd, megvan Damon!
- Szia Damon! - cirógatta meg Lizzy a barátnője kezében szundikáló cicust.
- Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de én már éhes vagyok - szólalt meg Marcus a háttérben.
- Indulás! - vezényelt Kleto. - Délután még sok dolgunk lesz.



A déli nap sugarai erősen tűztek, mialatt az újdonsült kereskedő csapat kipihente a reggeli fáradalmait. Fay Damonnal a lábánál szundikált, Ash álmában mormogott, Kleto hátul pakolt barátjával, Lizzy pedig álmatlanul forgolódott. Liz, mivel már végképp nem tudott aludni, úgy döntött, hogy segít a pakolásban. Lábujjhegyen elindult a hátsó szoba felé.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Kleto.
- Igen - válaszolta Marcus.
A lány nem tudta mire vélni az alábbi beszélgetést, halkan bekopogott.
- Tudok valamit segíteni?
- Lizzy, te miért nem pihensz? – emelte fel hangját Marcus.
- Mert nem tudok… Szóval, miben segíthetek?
- Nem tudsz, már végeztünk - válaszolta udvariasan Kleto.
- Ó, értem… És ilyenkor mivel ütitek el az időt?
- Mindig mással. De nekem most mennem kell - felelte Kleto és azzal a lendülettel el is hagyta a kis helyiséget.   
Némán álltak egymással szemben. Marcusnak a torkán akadt a szó, míg Lizzy zavarát egy széles mosolyba próbált fojtani. A lány valamit érzett a lába mellett elsuhanni. Karja libabőrös lett, de lenézni nem mert. Aztán meghallotta az ismerős hangot.
- Damon! Te kis rosszcsont…
A lány felnyalábolta a cicát, aki elégedetten dorombolt.
- Szabad? - kérdezte a férfi, de már közelebb is lépett.
Kezét felemelte majd a lány felé nyúlt. Lizzy arcát elöntötte a vér.
Ó, te jó ég. Ha most az jön, amire gondolok…
Marcus Damon bundájába túrt. A cica erre kinyitotta egyik szemét és álmosan a férfira nézett.
- Kedvel téged - jegyezte meg a lány.
- Igen? Ezt miből gondolod?
- A fiúkkal nem bánik kesztyűs kézzel… - mosolyodott el Lizzy.
- Ezt hogy érted?
- Többnyire karmol és fúj. Tudod ő az alfahím…
- A micsoda?
- Az alfahím… A pasik között a fő fő vezér.
- Értem. Néha olyan furcsán beszéltek. Csak nem féltékeny vagy Damon? - szegezte Marcus a kérdést a macskának.
Természetesen válasz nem érkezett. A cica dorombolása lassan halkult, légzése lassult. Elaludt. Lizzy érezte, hogy ez az a pillanat, amit egész nap várt. Óvatosan letette hát a macskát a szőnyegre, aki álmában valószínűleg egy nagy tál konzervet falt, hisz imádott enni…
Ash felébredt. Megint azt álmodta, hogy Kleto ott áll mellette, aztán hirtelen homokká válik és elfújja szél. Érezte, hogy végére kell járnia, különben bekattan... Tisztáznia kell magában, hogy mi is ez az egész. Az álmoknak jelentésük van. Mindnek. Legalábbis elméletileg. Ash hiába ötletelt, nem talált egyetlen épkézláb magyarázatot sem. Vagyis egyet igen, de azt gondosan elzárta agya legtitkosabb pontjára és igyekezett nem figyelembe venni.

Fay mélyen aludt. Szeméből egy szomorú könnycsepp ereszkedett fekhelyére. Mormogott valamit, megfordult és pihent tovább. Damon óvatosan gazdája karjaihoz dörgölőzött, hiszen megszokta, hogy Fay ilyenkor magához öleli, és együtt alszanak tovább. Nem történt semmi. Elment mellette egyszer, kétszer, háromszor. Damon leült és várt. A fény megcsillant a lecsorduló könnycseppen. Ezt észrevette a cica is és barátságosan a lány mellé bújt. Remélte, hogy ezzel némi vigaszt nyújt, hisz érezte, hogy nincs minden a legnagyobb rendben…

- Liz…
- Marc..
Egyszerre szólaltak meg, ezért mind a ketten megszeppentek.
- Kezd csak nyugodtan - adta át a szót Marcus a lánynak.
- Ti mit csináltok? - sétált be Ashlyn.
- Semmit, igazán semmit - válaszolta Lizzy zavartan. Miért nem jön be nekem semmi?!
- Még mit csinálunk ma? - tudakolta Ash álmosan, miközben a szemeit törölgette.
- Előkészülünk a holnapi napra - jött a válasz.
Marcus hangja vágyakozó és egyben csalódott volt. Valamiért vonzotta az idegen lány. Ha szemtől szemben feltették volna neki a kérdést, hogy miért, akkor sem tudott volna felelni. Vagy mégis? Lizzy szemei megbabonázták…
- Ha nem haragszotok, akkor most mennem kell.
Lizzy üveges tekintettel bámult az ajtó felé, ahol a férfi elhagyta a házat. Nem tűnt fel neki, hogy Ash már percek óta őt fixírozza. Csak nézett meredten, kezében a szíjjal.
- Bocsi, Ash, de nekem is el kell intéznem valamit.
Azzal a lány egyedül maradt. Lehuppant a szőnyegre és azon kezdett agyalni, hogy miként juthatnának haza. Minden egyes gondolata újabb kérdéseket vetett fel. Kezdett kétségbeesni. Eddig az ő asztala volt a magabiztosság. Így változnak az idők? Talán. Ez is bekerült a megválaszolandó kérdések nevezetű kalapba…



Marcus leszegezett fejjel sétált a piacra vezető - immár kihalt - úton. A házak olyan átlagosnak tűntek. Na meg persze mindenütt homok… A férfi sarujával rúgott egyet a levegőbe, mire az telis tele ment apró homokszemekkel. Ugyanis a rúgás által keltett szél elég volt ahhoz, hogy az apró szemcsék életre keljenek. A Nap nyugovóra térve vörösre festette a horizontot. Ekkor gyors léptek hangjára lett figyelmes. Felkapta fejét, a zaj forrását kereste. Nem volt más, mint az öles léptekkel közeledő Lizzy…
A lány tudta, ha most nem, akkor soha. Minden bátorságát összegyűjtve lépdelt a férfi felé. Kezében a szíjat szorongatva haladt előre. Mikor átszelte a kettejük közötti távolságot, Lizzy felemelt kézzel jelezte, hogy beszélni szeretne.
- Marcus, nem is tudom, hol kezdjem. Így hát belevágok. Köszönök szépen mindent. Azt, hogy nem hagytál elesni. Megmentetted a delfines láncomat… - a lány lesütött szemmel folytatta. - Nem tudom ezeket meghálálni neked. Sohasem, ebben biztos vagyok. Kérlek, fogadd el ezt. - Lizzy kinyitotta a tenyerét, melyben eddig a bőrt tartogatta.
A férfi szemmel láthatólag zavarba jött. Nem tudta, hogy mit kellene mondania vagy cselekednie. Ezért az ösztöneire hallgatott.
- Mi ez? - kérdezte megilletődve.
- Ez talán… pótolhatná az elszakított nyakláncodat… - dadogta Lizzy.
Marcus egy lépéssel közelebb került Lizzyhez és kivette kezéből az ajándékot. Zsebéből előkotorta a medált és felfűzte rá.
- Köszönöm, igazán nem kellett volna… - közben Marcus ujjával a medált dörzsölgette - Nem tettem semmi olyat, amivel kiérdemeltem volna.
- Dehogynem.
Azzal Lizzy sarkon fordult és indult volna, de a férfi gyöngéden karon ragadta és a kezébe nyomta a medált.
- Segítenél, kérlek?
- Persze…
 Marcus előre hajolt közvetlenül Lizzy arcáig. A lány remegő kezekkel közelítette a láncot a férfi nyaka felé. Valahogy sikerült csomót kötnie a bőrre, így a medál boldogan lóghatott megszokott helyén. Azonban nem távolodtak el egymástól… A közelség egyáltalán nem volt kényelmetlen; sőt… A férfi keze a lány nyakát cirógatta. Lizzy lélegezni is elfelejtett, amikor a barna szemek vonzásába került.
Itt a vég…
Marcus ajkait lágyan a lány ajkaira tapasztotta. Lizzy számára nem volt menekvés. Térdei remegtek, szerencsére a férfi erősen ölelte magához.
Nem szabad… Fájni fog!
A lány elhessegette kósza gondolatait. Nem akarta, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Megtört a jég, de milyen áron? Lizzy tudta, hogy nem éppen ez a leghelyesebb dolog, amit tehet. Haza akarnak menni, viszont ha ő beleszeret Marcusba… Talán késő ezen morfondírozni… Lizzy viszonozta a csókot, de mikor észbe kapott, hogy mit is csinál, kitépte magát a férfi karjaiból és futva indult vissza a ház irányába. A homokban csak egy-két lehulló könnycsepp jelezte, hogy ott járt. Marcus pedig némán, lehajtott fejjel állt ott. Percekig, órákig. A fekete égbolton a táncoló csillagokat nézte visszaúton és azt kérdezgette magától, hogy mit rontott el?
Fay és Ash éppen a vacsorához készült elő, amikor megjött barátnőjük.
- Minden rendben csajszi? - kérdezte Ash.
- Persze - mosolygott rájuk Lizzy.
- Biztos? - Fay nem dőlt be az átlátszó hazugságnak.
- Igen, mi a vacsora? - terelte el a szót Lizzy.
- Sült hal, kenyér és víz. - lépett elő Kleto, kezében egy nagy edénnyel. - Marcus hol van? Mindegy. Majd megjön… - válaszolta meg saját kérdését.
Együtt leültek és elfogyasztották az ételt. Aztán lefeküdtek, mert tudták, holnap nagy nap vár rájuk. Kleto elintézte, hogy a lányok találkozhassanak egy igazi jósnővel… Talán ez lehet a hazatérésük kulcsa. Mindenki örült kivéve Lizzy, aki vívódott. Ash boldog volt, hogy végre találkozhat egy igazi jósnővel, de belül mégis ürességet érzett. Fay-el madarat lehetett volna fogatni. Nagy remények fűződtek a másnaphoz. Tudat alatt mindenki haza vágyott, mert akkor lezárhatják ezt az egész ügyet és elhihetik, hogy az egész csak egy álom volt…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése