2012. február 10.

Az idő csókja - 7. fejezet

  Kelet felől a nap felkelni látszott, az első napsugarak gyengéden cirógatták Lizzy arcát. Felkászálódott a földről és álmos szemekkel konstatálta, hogy a fiúk és Fay már útra készek. Csodálkozott, hogy a többiek már elkészültek.
Megdörzsölte szemét, kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait és a még szunyókáló Ashlyn felé botorkált, de útközben majdnem sikerült orra buknia, mert Damon beszaladt a lábai közé.
- Szia Damon! - vakargatta meg hosszú füleit. - Azt hittem még alszol. - A macska dorombolással hálálta meg a cirógatást.
Időközben Ash is felébredt. Ez az éjszakája sokkal jobban telt, mint az előző. Nem gyötörték rémálmok, sőt semmilyen álmok sem. Végre nyugodtan pihenhetett. Egyedül volt, nem zavarta senki, nem korholták le, sőt mi több még az a beképzelt szívtipró is elkerülte.
Most viszont bosszúsan konstatálta, hogy vissza kell térnie a jelenbe, minden előröl kezdődik. Jobbnak látta, ha inkább magától kezd neki a készülődésnek, mielőtt megszólná valaki.
- Jó reggelt Ash! - mosolygott rá Lizzy, aki még mindig a macskát dögönyözte.
Jó? Kinek? - gondolta magában, de inkább csak annyit mondott: - Szia! - azzal tovasuhant, hogy felöltözzön. Eltökélte, hogy most segítség nélkül készül el, elvégre nem kisbaba már, aki nem tud egyedül elkészülni.
- Jó reggelt kisasszonyok! - köszönt oda Lizzynek és Ashnek Marcus, kissé szétszórt ábrázattal. - Készülődjetek nyugodtan, a barátnőtök már előkészítette a ruháitokat, én meg megyek, megnézem, hogy kell-e segítség kint Kletoéknak a pakolásban.
Mielőtt a lányok bármit is mondhattak volna kiviharzott az ajtón.
Lizzy teljesen elpirult, nem tudta merre nézzen. Kerülni szerette volna a férfit, az előző napi csók miatt. Igazából még mindig nem tudta hová tenni. Össze volt zavarodva.



- Látom, már nem is kell a segítségem, cimbora! - bökött Marcus a fejével Fay irányába, aki éppen egy hatalmas római vázával bűvészkedett.
- Ilyen erős hölgy mellett elbújhatsz barátom! - viccelődött Kleto.
- Attól, hogy ezzel a köcsöggel szenvedek, még itt vagyok és hallok mindent - kontrázott Fay, de végül ő is elnevette magát.
Nem érezte már annyira szomorúnak magát, mint az első nap. Egészen megkedvelte a srácokat is, és az ókori piac kavalkádja, nyüzsgése is felpezsdítette. Hiányzott neki Aaron, a nap folyamán többször is eszébe jutott. Viszont rájött, hogy hiába búslakodik, attól nem jut vissza. Így, hát úgy döntött, ameddig nem találnak valami megoldást a hazatérésre, kiélvezi az ott töltött idő minden percét. Elvégre is ez nem sokaknak adatik meg…



- Na, nem! Én nem veszem fel ezt a rongyot! - zsémbelődött a vörös hajú lány.
- Mi a baj vele? - szaladt oda Lizzy.
- Az, hogy átlátszó! Az a mamlasz egésznap rajtam fogja legeltetni a szemeit, ha ezt magamra húzom.
- Ki? Kleto?  - ráncolta a homlokát Lizzy, nem értve barátnője viselkedését. – Nem hinném, hogy izgatnád, legalábbis nem jobban, mint bármelyik másik nő.
- Hogy mi?! - emelte egyre magasabbra a hangját. - Ezzel azt akarod mondani, hogy én…?
- Zavar, ha nem téged bámul?
- Neeem… csak…
- Ashlyn, sajnálom, de én nem értelek. Egyszer az a gond, hogy folyton néz, utána az, hogy nem. Tetszik?! - azzal ott hagyta Ashlynt, meg sem várva a választ.
Nem tudom, mit képzelnek ezek. Még hogy tetszik az a gorilla. Hah. - Azzal legyintett egyet és nekilátott az öltözködésnek.



Kleto szeme elkerekedett mikor meglátta az utoljára érkező lányt. Tegnap nem volt ideje jobban szemrevételezni, de most elakadt a lélegzete. A hófehér ruha teljesen hozzásimult kecses alakjához; hosszú, vörös loknijai helyét átvette egy félhosszú, éjfekete paróka, mely csodálatos kontrasztot képzett alabástrom színű bőrével. Szemeit erőteljes, sötét vonalakkal emelte ki, zöld írisze ettől még hangsúlyosabbá vált.
A másik két lányt is roppant vonzónak találta, de a kis vörösben volt valami, ami megbabonázta. Talán a vadsága, az, hogy nem futott utána, mint a legtöbb nő, hanem ellenállt neki. Gyülemlő érzelmeit jobbnak látta gyorsan palástolni.
- Megérkezett a hercegnő is! Ha megengedi, indulnánk - szurkálódott.
Ashlyn rá sem hederített, inkább előre sietett barátnőihez.
A délelőtt további része gyorsan telt. A lányokat egyre inkább magával sodorta a piaci forgatag különös világa. Rengeteg ember megfordult standjuknál, jó napjuk volt. Az egyiptomiak úgy nyüzsögtek a vásártéren, mint megannyi hangya a bolyban. Mindenütt folyt az alkudozás. Az árusok a lehető legtöbb pénzt akarták kicsikarni vevőikből, míg azok a lehető legkevesebbet akarták fizetni a portékákért.
A nagy hőség sem tántorította el őket, pedig ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, a kánikula is úgy nőtt. A lányokat nagyon megviselte. Faynek gyöngyözött a homloka, Liz alig kapott levegőt, Ashlyn pedig állandóan kortyolta a vizet. Nem értették, hogy az ott élők hogyan viselik el a rekkenő hőséget. A homok égette a talpukat, mikor kibújtak saruikból, hogy megpihentessék elgémberedett lábaikat.
Fay szerette volna belevetni magát a piac színes kavalkádjába. Az előző napi kiruccanása során kiszúrt néhány helyet, ahol szívesen elbámészkodott volna a finom tapintású anyagok között, vagy a legkülönfélébb ékszerek csilingelő sokaságában, de a fűszerboltok látványa is nagyon vonzotta, ahogy kis piramisokba rendezve kínálták a legegzotikusabb fűszereket. A sárgától, a piroson át a liláig, minden féle színű megtalálható volt.
Nem csak divatmániája miatt érdekelték az áruk, hanem művészi vénája is sikítozott az alkotási vágytól. Legszívesebben azon nyomban előkapott volna egy vásznat és lefestette volna Egyiptom színes világát.



Ez a nap melegebbnek bizonyult az előzőhöz képest, így a kis csapat nagyon boldog volt, mikor végre haza értek. Kleto és Marcus gyorsan betolták a kis szekeret a portékákkal a tárolóba, majd csatlakoztak a bent pihegő lányokhoz.
- Tegnap beszéltem egy jósnővel - kezdte mély, dörmögő hangján Kleto -, aki ma szívesen fogadna bennünket. Lehet, hogy tud nektek segíteni.
- Tényleg? - csillant fel Fay szeme. - Kleto köszönjük! Már mehetünk is! - kászálódott fel a szőnyegről.
- Ne siess, mert csak később megyünk. Addig nyugodtan pihenjetek, én meg készítek valami ebédet.
Ahogy befejezte mondandóját az egyiptomi férfi, Ash gyomra nagyot mordult. Zavarában fülig vörösödött és lesütötte a szemét. A fenébe! Pont akkor kell a hasamnak kordulnia, mikor itt van ez a tapló! - zsörtölődött magában. Hiába utálta a férfit, azt be kellett ismernie, hogy nagyszerű szakács.
  Mikor már úgy érezte, hogy elegendő idő telt el az előbbi kis incidens óta - amit senki nem kommentált, legnagyobb meglepetésére -, felemelte a fejét és körbe kémlelt. Furcsa mód mindenki tette a maga dolgát. Kleto már nem volt a szobában, Marcus a macskát cirógatta, míg Lizzy csak üveges tekintettel meredt a férfira. Kimaradtam volna valamiből? - elmélkedett Ashlyn - Liz miért nézi ÚGY Marcust? Két napja sem vagyunk itt és minden a feje tetejére állt. Lizzy és Fay is annyira más… Apropó, hol van Fay?! – nézett végig a helyiségben, de sehol nem találta barátnőjét.
- Mi lesz ma az ebéd? - tudakolta Fay a kendős férfitól.
- El ful - hangozott a válasz.
- Ööö… jól hangzik - lépdelt közelebb Fay -, viszont fogalmam sincs mi az. - Nézett fel mosolyogva a nála egy fejjel magasabb férfira.
- Száraz babból készül, ez az egyik legkedveltebb étel nálunk - magyarázta Kleto teljes odaadással, mintha csak egy séf mutatná be a tévé nézőknek a legújabb receptjét.
- Segíthetek vagy, ha nem is kell, akkor maradhatok és nézhetem, hogy csinálod?
- Nyugodtan, legalább nem leszek egymagam. Egy beszélgető társ mindig jól jön. Te tudsz főzni?
- Szoktam, de nem tudok olyan jól, mint te.



Kleto főztje nagy sikert aratott a lányok körében, nem gondolták volna, hogy a babból lehet ennyire jó ízű ételt készíteni. Ebéd után beszélgettek egy kicsit, de most a fiúké volt a főszerep. Főként Fay kérdéseit válaszolták meg, amik az ottani életről és a bazár világáról szóltak. Teljesen megbabonázta a kereskedők világa.
Lizzy nem kapcsolódott be a többiek beszélgetésébe, hanem szokás szerint elmerengett. Azt érezte, hogy vagy most azonnal haza mennek és kitisztul a feje, vagy itt maradnak, de akkor soha többé nem akar haza térni. Reménykedett benne, hogy csak a helyzet furcsasága váltotta ki belőle azokat az érzéseket, melyek belülről emésztették és bízott benne, hogy ez otthon, a megszokott kis környezetében elmúlna.
 Ashlyn szeretett volna a lehető leghamarabb haza jutni, kellemetlenül érezte magát Egyiptomban és a férfiak társaságában. Az előző napok furcsa álmai is gyötörték, nyűgös volt.
  Tulajdonképpen önmagát sem értette, de elhatározta, hogy addig, amíg kénytelenek ott maradni, változtat magán és a hozzáállásán. Marcussal semmi baja nem volt, őt még kedvelte is, bár nem sokat beszélgetett vele. Kicsit zárkózottnak vélte, amolyan magányos farkasnak. Kleto sokkal jobban bosszantotta, vele kapcsolatban úgy hömpölyögtek érzései, mint a felbőszült tenger; minden gondolat, érzés egy újabb nagy erejű hullámként hatott rá. Ám eltökélte, hogy inkább kerüli a férfit és nem szurkálódik vele, de csakis a barátnői miatt, mert nem szeretne veszekedést. Jobban össze kell tartaniuk, mint valaha.
- Hölgyeim ideje indulnunk - tápászkodott fel Kleto.
- Végre! - kiáltott fel Ash. - Akarom mondani, de jó, végre találkozom egy vérbeli jósnővel.
- Mindenben találsz valamit, ami számodra kedvező - viccelődött Fay.
- Az nem mindenkinek adatik meg, hogy találkozhasson, egy múltban élő, nagy tekintélyű jóssal…



Elhagyatott, szűk utcákon át kellett menniük, míg végül megálltak, egy házakkal sűrűn borított szakaszon. Ashnek az jutott eszébe, hogy ezek a házak olyanok, mintha a panelházak ókori kiadásai lennének. A városban sehol máshol nem láttak emeletes házakat, ám ezek mégis kimagaslottak a többiek közül. Romos, düledező épületek voltak, keskeny ablakokkal. A házak között kötelek lógtak, melyekre a mosott ruhát terítették.
Egyiptomi gettó…- hirtelen ez jutott eszébe.
- Itt volnánk. - állt meg Kleto egy alacsony, sötét faajtó előtt.
- Biztos jó helyen járunk? - tudakolta Liz remegő hangon.
- Biztos. Nem kell félned…
- Ha te mondod…
Kleto hármat kopogott, mire kitárult az ajtó és egy fekete bőrű nő betessékelte őket.
Liz nagyot nyelt, a félelem szőtte gombóc, csak nem akart eltűnni a torkából, de követte a többieket.
A házban sötét volt, a falakról minden féle furcsa tárgyak és növények lógtak le. Némelyik felismerhetetlen tűnt számára, de úgy vélte, talán jobb is, ha nem tudja mi az. A földön különböző nagyságú ládák hevertek, és a sarokban megpillantott egy nagy macska szobrot is.
- Üdvözöllek benneteket! - köszöntötte vendégeit a jósnő.
- Lányok, Marcus, ő itt a nénikém, Eirene.
- Örvendek kedveseim - húzta mosolyra fekete ajkait a nő.
Fay és barátnői illedelmesen bemutatkoztak, az apró termetű jósnőnek. Biztos, hogy nem idevalósi - kattogott Lizzy agyában. Míg Eirene magyarázott valamit, addig a lánynak sikerült tetőtől talpig végig mérnie. Nem a szokványos egyiptomi ruhákat viselte, több réteg koszos, elhasználódott rongyba burkolózott. Karjain karperecek sokasága csilingelt, nyakában egyszerre több lánc is függött, míg haja fekete csomókban lógott a válláig. Miközben beszélt, kezeivel folyamatosan gesztikulált.
A jósnő áttessékelte őket egy másik szobába, ami az előzőnél is varázslatosabbnak látszott.
Ez maga a mennyország…- ámult Ashlyn. Elbűvölte az a külön kis világ, amely odabent várta. Soha nem gondolta, hogy az ókorban vagy egyáltalán létezhetett ilyen. Fapolcokon átlátszó üvegcsékben mindenféle porok, növényi részek sorakoztak. Ahogy egy kicsit tovább siklott a szeme, olyan dolgot pillantott meg a többi üvegben, amire ő maga sem számított. Közelebb lépett, hogy jobban megnézze, hogy káprázott-e a szeme, de nem. Minden féle állati részek voltak bennük. Kígyóbőr, skorpió farok, krokodil pikkely, gém csőr és bivaly szarv. Fintorogva hátrálni kezdett, ezt már az ő gyomra sem bírta befogadni.
  A szoba közepén egy hasonlóan alacsony kis asztal foglalt helyet, mint a fiúk lakásában, ám ennek a közepén egy hatalmas kristálytömb, míg a sarkán egy tucat kavics volt összecsoportosítva. Ash közelebb sietett, hogy jobban szemre vételezhesse a köveket és az ásványt.
- Ne érj hozzá! - szólalt meg Eirene a lány háta mögül, aki ijedtében összerezzent.
- Elnézést! - szabadkozott.
- Semmi gond, látom, érdeklődsz a téma iránt…
- Hogy érdekli? Megveszik érte! - vágott közbe Liz, aki idő közben kicsit összeszedte a bátorságát, bár még mindig nem rajongott a nőért.
Eirene hangosan felkacagott.
- Nos, ifjú hölgy, akkor gyere közelebb, adok neked valamit.
- Nekem? Úristen! Mit? - lelkendezett Ashlyn, teljesen fejét vesztve, mintha a világ megszűnt volna létezni; csak egy dolog érdekelte, de arról minden. Izgalmában azt sem tudta merre nézzen, minden felé volt egy-két olyan apróság, mely magára vonta a lány figyelmét.
- Tessék… - nyomott Ashlyn markába egy bőrzacskót. - Nyisd ki.
Ashlyn keze valósággal remegett az izgalomtól, alig bírta kinyitni a kis zsák száját; hosszas bíbelődés után sikerrel járt. Ugyanolyan kavicsok voltak benne, mint amilyeneket az asztalon is látott. Óvatosan belenyúlt és kihúzott egyet, hogy közelebbről is megvizsgálhassa. A lapos, fehér kavicsra egy számára idegen vörös színű jel volt festve. Nem tudta mire való, de nagyon örült neki.
- Ez egy ősi egyiptomi sorskő. Még az ükanyáim idejéből származik. A segítségével pontos útmutatást kapsz a feltett kérdéseidre - magyarázta Eirene.
- De honnan fogom tudni a kövek jelentését?
- Ha elérkezik az idő érezni fogod, de ne siettesd, mert lehet, hogy csak hosszú évek elteltével leszel rá érdemes.
- Jaj, nagyon szépen köszönöm! - hálálkodott csillogó tekintettel a lány.
- Nem akarok zavarni, de lassan a tárgyra térhetnénk Eirene - szakította félbe a két nőt Kleto. - A lányok, tudod miért jöttek…
- Fiam, te semmit nem változtál! De jól van, üljetek le az asztal köré, a kis boszorkány palánta kerüljön velem szembe.
Ashlyn-en kívül mindenki felkuncogott, de nem kommentálták az imént hallottakat.
- Akkor halljam, hogy történt az egész?
Fay kezdte a mesélést, egészen a múzeumi látogatástól az chat-en történő beszélgetésükig, ahol kicsit elakadtak - mert hosszú időbe telt elmagyarázni mi is az az internet -, de végül sikerült a rögtönzött előadás. Ám mielőtt folytathatta volna a beszámolót Ash közbe vágott és átvette a sztorizást. Szóról szóra elmondott mindent, a tervét, a rituálét, még a napot is, mindent, amit csak tudott.
- Tud segíteni? - érdeklődött Lizzy.
- Hát… őszintén megvallva a hallottak alapján mindent jól csináltatok, pontosan úgy zajlott a szertartás, ahogy a papnőink csinálják…
- Valahogy mégis ide kerültünk… - méltatlankodott a lány.
- Liz - kezdte Fay - biztos vagyok benne, hogy amennyire csak tud, Eirene megpróbál nekünk segíteni, csak rá kell jönnünk, hogy mi az, amit nem vettünk észre…
- Milyen hold volt aznap? - kérdezte hirtelen Eirene, mint aki most világosodik meg.
- Telihold. - vágta rá könnyedén Ash.
- Telihold?! - harsant fel ingerülten a jósnő hangja. - Ezt eddig miért nem mondtátok?
- Azt hittem nem fontos…
- Hah… - emelte a plafonra sötétszürke szemét Eirene - még, hogy nem fontos… Szerinted a Hold nem égitest?
- De, de a múzeumban a nő csak bolygókról mesélt, a holdat nem említette… - védekezett, a már cseppet sem olyan magabiztos lány.
- Persze, hogy nem említette! - csattant fel a fekete hajú nő, aki olyan dühös lett, hogy nem bírt tovább ülve maradni, inkább felkelt a földről és fel-alá járkálva, hevesen magyarázott. - Egy ostoba, átlagos ember honnan is tudhatna egy ősi szertartás titkos részleteiről?! Ha a Papnők azt szerették volna, hogy bárki utánuk csinálhassa az idézést, akkor minden földi halandó megtehetné, ám az igen csak sok kockázattal járna.
- Miért? - tudakolta halkan Fay.
- Azért, mert a mágia igen veszélyes üzem. Aki nem tudja azt, hogy miként bánjon vele, nos kedvesem, az igencsak pórul jár. Mindennek van jó és rossz oldala, és, ha rossz kezekbe kerül a varázslat, akkor akarva-akaratlanul is megidézheti vele a gonoszt… Csak azért.
- Ez remek… - nyugtázta Lizzy, haragos tekintettel meredve Ash felé. - Már csak ez hiányzott…
- Mit tehetünk, hogy visszakerüljünk? - próbálkozott Ash olyan halkan, hogy alig lehetett hallani; hangjából sütött a szégyen.
Tudta, hogy ő a hibás a történtek miatt. Az ő hibájából kerültek ebbe a helyzetbe. Nem tudta hogyan hozhatná helyre, de bármit hajlandó lett volna megtenni azért, hogy visszacsinálhassa az egészet.
- Nem tudom, komolyan, de az biztos, hogy a teliholdnak köze van az egészhez, ugyanis ilyenkor a legvékonyabbak az átjárók - felelte Eirene.
- Milyen átjárók? - hüledezett Lizzy.
- A dimenziók közti átjáró. Ilyen például a Túlvilág is.
- Ez egyre jobb…
- Mondtatok valami igét is?
- Igen, de én már nem emlékszem rá, Fay te tudod mit mondatott velünk Ash?
- Nem - felelte halkan barátnője.
- Ízisz Istennőt hívtuk… és… - emlékezett vissza Ashlyn.
- És mi? - sürgette Eirene.
- Megnyitottuk az átjárót, hogy eljöhessen hozzánk. Capitonotus Spantinat.
Eirene arcára rémület költözött. - Hórusz szerelmére!
- Mi történt, valamit rosszul csináltak? - érdeklődött Marcus.
- De még mennyire! Megnyitották az Alvilág kapuját.
- Ez nem hangzik túl jól… - kerekedett el a férfi szeme.
- Ezt jól látod fiam. Capitonus Spantinat lett volna a jó varázsige, mellyel Ízisz Istennőt át tudtátok volna engedni… A másikkal beengedtétek a Sötétség Istenét!
- Most mi lesz? - faggatózott Ashlyn, halálra rémült ábrázattal.
Eirene nem válaszolt a lány kérdésére. Sietősen leült a helyére. Kezébe vette a saját sorsköveit, majd rázni kezdte, miközben mormolt valami érthetetlen nyelven, amit senki nem értett. Egyre gyorsabban mondogatta, míg végül szétnyitotta tenyerét és az asztalra hullottak a kövek. Alig pillantott rájuk, máris hangos kiabálásban tört ki. - Távozzatok innen! Most azonnal!
- Mi történt Eirene? - kérdezte Kleto egyre nyugtalanabbul.
- Hagyjátok el a házam, de rögtön és vissza se gyertek, soha többé! Gyerünk! - kiáltott rá a kis csapatra. - Eredjetek innen! Engem hagyjatok ki ebből az egészből!
Egyikőjük sem értette mi történhetett, de engedelmeskedtek. Mindannyian felkászálódtak a földről és elindultak az ajtó felé. Eirene minden eltelt másodperccel csak idegesebbé, feszültebbé változott, igyekezett elűzni őket. Amikor sikerült mindenkit kitessékelni magára csukta az ajtót. Megrémítette mindaz, amit a kövek mutattak neki. Jobbnak látta, ha kimarad belőle, mert amit a lányok jövőjében látott az már meghaladta az ő képességeit.



Ashlyn háta mögött a vékony faajtó hangos csattanással zárult be; a lány összerezzent. Nem tudta merre tekinthetne, szégyellte magát. Nem bírt senkinek a szemébe nézni, szüntelenül a földet bámulta. Hiába nem pillantott fel, érezte a többiek szúrós tekintetét. Abban biztos volt, hogy egy alapos fejmosást nem úszhat meg, de annak még nem most jött el az ideje, jelen állapotában nem lett volna képes végig hallgatni. Egyedül akart lenni, magányosan a gondolataival, melyek ide-oda száguldoztak a fejében. Próbálta feldolgozni azt a rengeteg új információt, amelyet nem is olyan régen hallottak, ám ezek az idő múltával nem hogy alább hagytak volna, még inkább megszaporodtak, egyre több új kérdés merült fel benne. Kavarogtak a gondolatai, nem kapott levegőt, forróság öntötte el az egész testét, a feje majd széthasadt. Nem bírt tovább ott maradni. Futásnak eredt. Nem tudta merre indult, csak hagyta, hogy a lábai vigyék. Az arcába csapódó légáramlat nyugtatóan hatott felhevült testére. Jó pár perc elteltével fogta csak fel, hogy besötétedett és a házak elfogytak. Fogalma sem volt róla mióta szaladhatott, így hát megállt. Bármerre nézett nem látott mást, mint homokot. A messzi távolban néhány piramis csúcsosodott ki a Szahara közepéből. Eltévedt. Ajjaj… Ash, ezt megint jól megcsináltad. Most hogy fogsz vissza találni?



- Most mitévők legyünk? - aggodalmaskodott Lizzy. - Hogyan fogjuk megtalálni?
- Nyugodjunk meg, Kleto biztos utolérte, ha valaki ismeri ezeket az utcákat, hát akkor ő kétségtelenül - felelte Marcus.
- És ha nem?
- Jajj már Liz! Fejezd be a vészmadárkodást! - korholta meg barátnőjét Fay.
Ezután néma csönd következett, senki nem szólt egy szót sem. Nem tudták mit mondhatnának, feszülten peregtek a percek.
  Fay féltette barátnőjét, de közben mérhetetlen dühöt érzett Ashlyn iránt. Mi a francért kellett elfutnod? Nem vagyunk már ígyis elég nagy slamasztikában?! Most még az hiányzik, hogy elveszítsük őt is. Ha Kleto megtalálja, akkor, nem teszi zsebre, amit kapni fog.
- Megtaláltad? - kiáltott hangosan Marcus a közeledő sötét árny irányába.
- Nem - hangzott a felelet, mialatt egyre közelebb ért a férfi.
- Kleto! – kiáltott fel Lizzy. – Hová tűnt Ash?
- Nem tudom… nagyon gyorsan futott… Csak egy ideig tudtam… tartani a lépést vele… de elvesztettem a szemem elől… - magyarázta a levegőt kapkodva. - De megtaláltam a parókáját… ami nem túl jó jel… mert, ha az őrség hamarabb találja meg, akkor… - harapta el mondandója végét.
- Akkor mi lesz? - idegeskedett Lizzy, kezét tördelve.
- Meg kell találnunk, ha életben akarjátok még látni!
- Akkor mire várunk még?
A két férfi összenézett, mintha telepatikus úton beszélgettek volna, majd Marcus bólintott.
- Hölgyeim, hazakísérlek benneteket, mert ez nem nektek való feladat - magyarázta Marcus.
- Na, azt már nem! - harsant fel Fay hangja. - Amíg azzal húzzuk az időt, hogy hazakísértek, addig Ashlyn valahol elveszetten kóvályog Egyiptomban!
- Kleto mindjárt indul és megkeresi, aztán, ha titeket biztonságban tudtalak, akkor én is csatlakozom a kutatáshoz.
- De… - akadékoskodott Lizzy.
- Semmi de! - vágott közbe torz, ideges ábrázattal Kleto. - Éppen elég, hogy a barátnőtök elveszett, azt már nem kockáztathatjuk meg, hogy ti is eltűnjetek valamerre a sötétben! Viszont, ha az időhúzás a célotok, akkor csak nyugodtan vitassuk meg ezt a kérdést, de ha nem, akkor azt ajánlom, hogy szaporán induljatok vissza a házba, hogy Marcus minél előbb segíthessen. Világos?!
- Igen… - felelte Fay húzogatva a száját.



Nem bírom tovább. Fáj a lábam, szomjas vagyok, és egyre hidegebb van. Méltatlankodott magában Ashlyn. Úgy érezte már órák hossza óta kering össze-vissza, de sehová sem halad.
Hirtelen megpillantott a távolban valami fényt. Azzal nem vesztek semmit, ha megnézem mi az, még az is lehet, hogy a városból jönnek a fények. Elindult a világosság irányába, ahogy közeledett, fokozatosan tisztult előtte a kép. Nem a város volt. Egy gigantikus épületet látott, mely fáklyákkal volt kivilágítva. A tűz néha-néha meglobbant, ahogy egy enyhe fuvallat megtörte a tűz egyenletesen vibráló lángoszlopát. Bejárata előtt mindenféle mészkőből faragott egyiptomi szobrok álltak. Néhányat felismert közülük. Ott volt Hórusz, Bastet, egy fáraó szobor…
Amikor a lépcső aljánál járt, már jobban látta az épületbe vésett hieroglifákat. Felsétált, megérintette az egyik oszlopot, végig húzva ujjait a véseteken. Szerette volna tudni, hogy mit jelentenek.
Az épület robosztus ajtaja kitárult. Valaki kilépett rajta…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése