Fay álma - Christmas Edition (Az idő csókja)

Fay már nagyon fáradt volt, szemeire ólomsúly nehezedett. Küzdött a fáradtsággal, de vesztésre állt. Sikerült elbotorkálnia fekhelyéig, mielőtt végleg elsötétült a világ, megszűntek a város zajai. Csend volt, béke és nyugalom. Egy ideig lebegett az öntudatlanság sötétjében, majd fények villantak fel a távolból. Piros, kék, sárga… Kezdett összeállni egy kép előtte.

Jé, ez Lizzy-ék háza! - hasított belé a felismerés. Ám mielőtt tovább agyalhatott volna hangokat hallott, így hát körbenézett. A nappali közepén egy hatalmas karácsonyfa állt, tövében megannyi dísz várta, hogy felkerüljön a csinos kis fenyőre. Lizzy masírozott ki dúdolászva, kezében Dolfival . A lemezjátszóig sétált, majd lenyomta a lejátszás gombot. A hangszórókból felcsendült az All I Want From Christmas Is You. Lizzy azt hitte nem látja senki, ezért magasba emelte a plüss delfint és táncolni kezdett vele.

- Lizzy! - hallatszott Fay megdöbbent hangja. - Te meg mit csinálsz? - nevette el magát, barátnője esetlen lötyögésén.

- Ööö… semmit! - vágta rá Liz meglepődve. Tetőtől talpig elvörösödött, szégyenében lesütötte a szemét és letette Dolfit a kanapéra. - Csak játszottam - szabadkozott.

Hogy lehetek ott, ha itt vagyok? - gondolkodott Fay. - Mióta látom én önmagam?

Gondolat menetét vörös hajú barátnője kiabálása törte meg.

- Liz! Fay! Help! - kiabált egy másik helyről Ash.

- Mit nem tudsz már megint? - csendült fel Lizzy, aki úgy érezte, hogy most megmenekülhet Fay gúnyos vigyorától. – Megyek, segítek neki, mielőtt felrobbantja az egész konyhánkat - hadarta el gyorsan.

- Menj csak, de ebből már nem jössz ki jól - kuncogott.

De hisz erre emlékszem! - kiáltott fel Fay. - Ez tavaly karácsonykor történt, mikor Liz szülei Finnországban ragadtak és átmentünk hozzá karácsonyozni. Emlékszem, hogy lebukott mikor táncolni próbált és szegényt úgy kinevettem, de tényleg nagyon murisan mozgott - kuncogott magában. - De, ha Liz tánca megvolt, akkor most az következik, hogy… Jézusom! Ash és a konyha! - azzal elrohant a konyha irányába, ahol már javában folyt a munka.

  Ashlyn vállalta a karácsonyi sütést, míg Fay a vacsora elkészítéséről gondoskodott. Fay könnyen megbirkózott a feladattal, hisz kiskorában mindig ott állt az édesanyja mellett és nézte, ahogy az elkészíti az aznapi menüt. Nem volt kiváló szakács, de azért megállta a helyét a konyhában. Barátnőihez képest, biztosan. Lizzy nagyon finom süteményeket tudott készíteni, míg a főzésben annyira nem jeleskedett. Életében egyszer szeretett volna elkészíteni egy tészta különlegességet, de annyira szórakozott volt aznap, hogy az olívaolaj helyett Jägermeister-t öntött a tésztára.

  Ash… ő sok mindenhez értett, de a konyhaművészet egyik ágazata sem tartozott az erősségei közé, ám annál lelkesebb amatőrnek számított. Így hát Fay és Lizzy nem akarta meggátolni a próbálkozását, de megbeszélték, hogy egyikőjük mindig mellette marad a biztonság kedvéért, és figyeli, nehogy felrobbantsa a házat.

  Most sem volt ez másképp. Mézeskalácsot szeretett volna sütni, amihez Lizzynek volt is egy kiváló receptje, de valahogy azon sem igazodott el. Fél percenként kérdezgetett valamit a lányoktól. Teljesen átszellemült, a magabiztos, mindig csipkelődő Ash megmutatta a gyengéit. Egy olyan területre evezett, ahol felszínre került a bizonytalansága. Lizzy, Ashlyn háta mögött jókat kacarászott a lány ügyetlenségén.

Amint látom a konyhában sem változott semmi. Ash még mindig nem tud sütni. Szegénykém, ha haza jutunk, akkor következő karácsonykor befizetem egy tanfolyamra.

- Fay! - kiáltott ki Lizzy a konyhából. - Gyere, segíts kiszaggatni a tésztát!

- Itt vagyok már - válaszolta. - Juj, szia, Mézi! - köszönt a konyhaasztalon fekvő tésztának. - Most mi van? - kérdezte a többieket, akik bambán meredtek rá. - Neki is van lelke, jó…? - próbálkozott komoly hangon, de végül ő is elnevette magát.

A sütik szépen lassan belekerültek a kivajazott tepsikbe és a lányok úgy gondolták, hogy megadják Ashnek azt az örömöt, hogy ő sütheti meg őket. Fay és Lizzy pedig a karácsonyfa feldíszítésének láttak neki. Közben újabb szám csendült fel, Shake Up Christmas a Traintől.

Ez volt a kedvenc karácsonyi számom tavaly… De várjunk csak… Ekkor ég…

- Csajok, azt hiszem, valami baj van - kiabált Ash a konyhából.

- Mi lehetne már a baj? - kérdezte Lizzy mosolyogva. Ennél egyszerűbb süti szinte nem is nagyon létezik - gondolta magában, de azért elindult barátnője megmentésére.

A konyhából nagy csattanás hallatszott, ahogy a tepsi földet ért.

-  Mi ez a felfordulás? - tudakolta Fay az ajtóból.

- Semmi különös, csak Ash elküldte Mézit egy kicsit nyaralni… - nevetett Lizzy.

- Mit csinált? - faggatózott Fay tovább.

- Egy kicsit megsütötte Mézit… Néger Mézi lett…

Ash fülig vörösödve állt a konyha közepén, kezében a fogókesztyűvel. Valamit mormogott az orra alatt, de végül is ő is nevetni kezdett. A sütés végére Ash egészen belejött, már nem égett oda egyetlen tepsi sütemény sem. A felmentő sereg, tehát nyugodt szívvel távozhatott az előszobába. Hogy befejezzék a fa díszítését. Főként Fay ízlése érvényesült, a fán ezüst girlandok tekergőztek végig. Fehér gömböket akasztottak a magas fenyőre, amelyek tökéletes összhangba kerültek a girlandokkal. Az utolsó lépés az égősor meggyújtása volt. Fay éppen bedugta a konnektorba, amikor az nagy villanások közepette kiégett az összes izzó.

Ekkor cikizett vissza Ash…

- Az elektromosság briliáns szakértője. - Ash hangja tele volt iróniával.

- Mondd csak, Mézitől megkaptad már a négercsókod? - cukkolta vissza Fay.

- Ne csináljátok már… Karácsony van… - csitította Lizzy barátnőit.

Az ismételt hahotázást a csengő csilingelése szakította félbe.

Nem is szólt a csengő múlt évben - ráncolta a homlokát.

Lizzy felpattant a földről és még mindig kacagva, elkacsázott az ajtóig. Mikor kinyitotta az ajtót, Marcus nyakába ugrott, aki eldobva az ajándékokat felemelte a lányt és körbe forogtak. Az ajtóban állt a három fiú. Marcus, Kleto és Aaron.

Aaron… De hát, hogy kerülnek ide?

A másik két fiú is belépett a házba és boldog karácsonyt kívántak. Aaron egyenesen a fát díszítő Fayhez ment, míg Kleto Ashlynhez.

Tudtam, hogy Ashnek tetszik Kleto!

- Mi ez a szag? - szagolt bele a levegőbe Kleto.

Ash lesütötte a szemét és elpirult. - Sütöttem.

- Ez mindent meg magyaráz - nevette el magát a férfi. A többiek is együtt nevettek Ashlyn ügyetlenségén.

A lányok elkezdtek sürgölődni és az asztalra tenni az ételt, de a fiúk nem hagyták őket és kiharcolták, hogy adják oda egymásnak az ajándékokat.

- Ezt nyisd ki - szólalt meg Aaron és átnyújtott egy piros csomagolópapírba csomagolt vékony, nagy csomagot Faynek.

A lány nagy hévvel letépte a csomagolópapírt és megpillantotta saját magát. - Ezt én festettem, remélem, tetszik - mosolygott rá a fiú.

- De, hisz ez gyönyörű, köszönöm! - adott egy puszit a fiú arcára.

Ez tényleg káprázatos…

A többiek is szépen sorban kinyitották az ajándékaikat. Lizzy a barátnőitől közösen kapott, egy ezüst karkötőt delfines medállal, míg Marcus egy verssel ajándékozta meg. Ashlyn hógömböt és színházbérletet kapott a lányoktól, Kletotól pedig a kedvenc süteményét.

Amint lerakták az ajándékokat, neki láttak meginni a lányok által készített forró csokit, amit kis cukorbottal díszítettek. Nagyot nevettek mikor Kleto bajsza tiszta csokoládé lett.

Hogy érezhetem a csoki édes illatát, ha ez álom?

Ekkor Fay érezte, hogy egy puha valami hozzádörgölőzik. Kinyílt a szeme és megpillantotta a kismacskáját. Átölelte Damont és újra zuhant vissza az édes álomba…

Ezúton kíván mindenkinek boldog karácsonyt Az idö csókja csapata! :)

Az idő csókja - 7. fejezet

  Kelet felől a nap felkelni látszott, az első napsugarak gyengéden cirógatták Lizzy arcát. Felkászálódott a földről és álmos szemekkel konstatálta, hogy a fiúk és Fay már útra készek. Csodálkozott, hogy a többiek már elkészültek.

Megdörzsölte szemét, kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait és a még szunyókáló Ashlyn felé botorkált, de útközben majdnem sikerült orra buknia, mert Damon beszaladt a lábai közé.

- Szia Damon! - vakargatta meg hosszú füleit. - Azt hittem még alszol. - A macska dorombolással hálálta meg a cirógatást.

Időközben Ash is felébredt. Ez az éjszakája sokkal jobban telt, mint az előző. Nem gyötörték rémálmok, sőt semmilyen álmok sem. Végre nyugodtan pihenhetett. Egyedül volt, nem zavarta senki, nem korholták le, sőt mi több még az a beképzelt szívtipró is elkerülte.

Most viszont bosszúsan konstatálta, hogy vissza kell térnie a jelenbe, minden előröl kezdődik. Jobbnak látta, ha inkább magától kezd neki a készülődésnek, mielőtt megszólná valaki.

- Jó reggelt Ash! - mosolygott rá Lizzy, aki még mindig a macskát dögönyözte.

Jó? Kinek? - gondolta magában, de inkább csak annyit mondott: - Szia! - azzal tovasuhant, hogy felöltözzön. Eltökélte, hogy most segítség nélkül készül el, elvégre nem kisbaba már, aki nem tud egyedül elkészülni.

- Jó reggelt kisasszonyok! - köszönt oda Lizzynek és Ashnek Marcus, kissé szétszórt ábrázattal. - Készülődjetek nyugodtan, a barátnőtök már előkészítette a ruháitokat, én meg megyek, megnézem, hogy kell-e segítség kint Kletoéknak a pakolásban.

Mielőtt a lányok bármit is mondhattak volna kiviharzott az ajtón.

Lizzy teljesen elpirult, nem tudta merre nézzen. Kerülni szerette volna a férfit, az előző napi csók miatt. Igazából még mindig nem tudta hová tenni. Össze volt zavarodva.

- Látom, már nem is kell a segítségem, cimbora! - bökött Marcus a fejével Fay irányába, aki éppen egy hatalmas római vázával bűvészkedett.

- Ilyen erős hölgy mellett elbújhatsz barátom! - viccelődött Kleto.

- Attól, hogy ezzel a köcsöggel szenvedek, még itt vagyok és hallok mindent - kontrázott Fay, de végül ő is elnevette magát.

Nem érezte már annyira szomorúnak magát, mint az első nap. Egészen megkedvelte a srácokat is, és az ókori piac kavalkádja, nyüzsgése is felpezsdítette. Hiányzott neki Aaron, a nap folyamán többször is eszébe jutott. Viszont rájött, hogy hiába búslakodik, attól nem jut vissza. Így, hát úgy döntött, ameddig nem találnak valami megoldást a hazatérésre, kiélvezi az ott töltött idő minden percét. Elvégre is ez nem sokaknak adatik meg…

- Na, nem! Én nem veszem fel ezt a rongyot! - zsémbelődött a vörös hajú lány.

- Mi a baj vele? - szaladt oda Lizzy.

- Az, hogy átlátszó! Az a mamlasz egésznap rajtam fogja legeltetni a szemeit, ha ezt magamra húzom.

- Ki? Kleto?  - ráncolta a homlokát Lizzy, nem értve barátnője viselkedését. – Nem hinném, hogy izgatnád, legalábbis nem jobban, mint bármelyik másik nő.

- Hogy mi?! - emelte egyre magasabbra a hangját. - Ezzel azt akarod mondani, hogy én…?

- Zavar, ha nem téged bámul?

- Neeem… csak…

- Ashlyn, sajnálom, de én nem értelek. Egyszer az a gond, hogy folyton néz, utána az, hogy nem. Tetszik?! - azzal ott hagyta Ashlynt, meg sem várva a választ.

Nem tudom, mit képzelnek ezek. Még hogy tetszik az a gorilla. Hah. - Azzal legyintett egyet és nekilátott az öltözködésnek.

Kleto szeme elkerekedett mikor meglátta az utoljára érkező lányt. Tegnap nem volt ideje jobban szemrevételezni, de most elakadt a lélegzete. A hófehér ruha teljesen hozzásimult kecses alakjához; hosszú, vörös loknijai helyét átvette egy félhosszú, éjfekete paróka, mely csodálatos kontrasztot képzett alabástrom színű bőrével. Szemeit erőteljes, sötét vonalakkal emelte ki, zöld írisze ettől még hangsúlyosabbá vált.

A másik két lányt is roppant vonzónak találta, de a kis vörösben volt valami, ami megbabonázta. Talán a vadsága, az, hogy nem futott utána, mint a legtöbb nő, hanem ellenállt neki. Gyülemlő érzelmeit jobbnak látta gyorsan palástolni.

- Megérkezett a hercegnő is! Ha megengedi, indulnánk - szurkálódott.

Ashlyn rá sem hederített, inkább előre sietett barátnőihez.

A délelőtt további része gyorsan telt. A lányokat egyre inkább magával sodorta a piaci forgatag különös világa. Rengeteg ember megfordult standjuknál, jó napjuk volt. Az egyiptomiak úgy nyüzsögtek a vásártéren, mint megannyi hangya a bolyban. Mindenütt folyt az alkudozás. Az árusok a lehető legtöbb pénzt akarták kicsikarni vevőikből, míg azok a lehető legkevesebbet akarták fizetni a portékákért.

A nagy hőség sem tántorította el őket, pedig ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, a kánikula is úgy nőtt. A lányokat nagyon megviselte. Faynek gyöngyözött a homloka, Liz alig kapott levegőt, Ashlyn pedig állandóan kortyolta a vizet. Nem értették, hogy az ott élők hogyan viselik el a rekkenő hőséget. A homok égette a talpukat, mikor kibújtak saruikból, hogy megpihentessék elgémberedett lábaikat.

Fay szerette volna belevetni magát a piac színes kavalkádjába. Az előző napi kiruccanása során kiszúrt néhány helyet, ahol szívesen elbámészkodott volna a finom tapintású anyagok között, vagy a legkülönfélébb ékszerek csilingelő sokaságában, de a fűszerboltok látványa is nagyon vonzotta, ahogy kis piramisokba rendezve kínálták a legegzotikusabb fűszereket. A sárgától, a piroson át a liláig, minden féle színű megtalálható volt.

Nem csak divatmániája miatt érdekelték az áruk, hanem művészi vénája is sikítozott az alkotási vágytól. Legszívesebben azon nyomban előkapott volna egy vásznat és lefestette volna Egyiptom színes világát.

Ez a nap melegebbnek bizonyult az előzőhöz képest, így a kis csapat nagyon boldog volt, mikor végre haza értek. Kleto és Marcus gyorsan betolták a kis szekeret a portékákkal a tárolóba, majd csatlakoztak a bent pihegő lányokhoz.

- Tegnap beszéltem egy jósnővel - kezdte mély, dörmögő hangján Kleto -, aki ma szívesen fogadna bennünket. Lehet, hogy tud nektek segíteni.

- Tényleg? - csillant fel Fay szeme. - Kleto köszönjük! Már mehetünk is! - kászálódott fel a szőnyegről.

- Ne siess, mert csak később megyünk. Addig nyugodtan pihenjetek, én meg készítek valami ebédet.

Ahogy befejezte mondandóját az egyiptomi férfi, Ash gyomra nagyot mordult. Zavarában fülig vörösödött és lesütötte a szemét. A fenébe! Pont akkor kell a hasamnak kordulnia, mikor itt van ez a tapló! - zsörtölődött magában. Hiába utálta a férfit, azt be kellett ismernie, hogy nagyszerű szakács.

  Mikor már úgy érezte, hogy elegendő idő telt el az előbbi kis incidens óta - amit senki nem kommentált, legnagyobb meglepetésére -, felemelte a fejét és körbe kémlelt. Furcsa mód mindenki tette a maga dolgát. Kleto már nem volt a szobában, Marcus a macskát cirógatta, míg Lizzy csak üveges tekintettel meredt a férfira. Kimaradtam volna valamiből? - elmélkedett Ashlyn - Liz miért nézi ÚGY Marcust? Két napja sem vagyunk itt és minden a feje tetejére állt. Lizzy és Fay is annyira más… Apropó, hol van Fay?! – nézett végig a helyiségben, de sehol nem találta barátnőjét.

- Mi lesz ma az ebéd? - tudakolta Fay a kendős férfitól.

- El ful - hangozott a válasz.

- Ööö… jól hangzik - lépdelt közelebb Fay -, viszont fogalmam sincs mi az. - Nézett fel mosolyogva a nála egy fejjel magasabb férfira.

- Száraz babból készül, ez az egyik legkedveltebb étel nálunk - magyarázta Kleto teljes odaadással, mintha csak egy séf mutatná be a tévé nézőknek a legújabb receptjét.

- Segíthetek vagy, ha nem is kell, akkor maradhatok és nézhetem, hogy csinálod?

- Nyugodtan, legalább nem leszek egymagam. Egy beszélgető társ mindig jól jön. Te tudsz főzni?

- Szoktam, de nem tudok olyan jól, mint te.

Kleto főztje nagy sikert aratott a lányok körében, nem gondolták volna, hogy a babból lehet ennyire jó ízű ételt készíteni. Ebéd után beszélgettek egy kicsit, de most a fiúké volt a főszerep. Főként Fay kérdéseit válaszolták meg, amik az ottani életről és a bazár világáról szóltak. Teljesen megbabonázta a kereskedők világa.

Lizzy nem kapcsolódott be a többiek beszélgetésébe, hanem szokás szerint elmerengett. Azt érezte, hogy vagy most azonnal haza mennek és kitisztul a feje, vagy itt maradnak, de akkor soha többé nem akar haza térni. Reménykedett benne, hogy csak a helyzet furcsasága váltotta ki belőle azokat az érzéseket, melyek belülről emésztették és bízott benne, hogy ez otthon, a megszokott kis környezetében elmúlna.

 Ashlyn szeretett volna a lehető leghamarabb haza jutni, kellemetlenül érezte magát Egyiptomban és a férfiak társaságában. Az előző napok furcsa álmai is gyötörték, nyűgös volt.

  Tulajdonképpen önmagát sem értette, de elhatározta, hogy addig, amíg kénytelenek ott maradni, változtat magán és a hozzáállásán. Marcussal semmi baja nem volt, őt még kedvelte is, bár nem sokat beszélgetett vele. Kicsit zárkózottnak vélte, amolyan magányos farkasnak. Kleto sokkal jobban bosszantotta, vele kapcsolatban úgy hömpölyögtek érzései, mint a felbőszült tenger; minden gondolat, érzés egy újabb nagy erejű hullámként hatott rá. Ám eltökélte, hogy inkább kerüli a férfit és nem szurkálódik vele, de csakis a barátnői miatt, mert nem szeretne veszekedést. Jobban össze kell tartaniuk, mint valaha.

- Hölgyeim ideje indulnunk - tápászkodott fel Kleto.

- Végre! - kiáltott fel Ash. - Akarom mondani, de jó, végre találkozom egy vérbeli jósnővel.

- Mindenben találsz valamit, ami számodra kedvező - viccelődött Fay.

- Az nem mindenkinek adatik meg, hogy találkozhasson, egy múltban élő, nagy tekintélyű jóssal…

Elhagyatott, szűk utcákon át kellett menniük, míg végül megálltak, egy házakkal sűrűn borított szakaszon. Ashnek az jutott eszébe, hogy ezek a házak olyanok, mintha a panelházak ókori kiadásai lennének. A városban sehol máshol nem láttak emeletes házakat, ám ezek mégis kimagaslottak a többiek közül. Romos, düledező épületek voltak, keskeny ablakokkal. A házak között kötelek lógtak, melyekre a mosott ruhát terítették.

Egyiptomi gettó…- hirtelen ez jutott eszébe.

- Itt volnánk. - állt meg Kleto egy alacsony, sötét faajtó előtt.

- Biztos jó helyen járunk? - tudakolta Liz remegő hangon.

- Biztos. Nem kell félned…

- Ha te mondod…

Kleto hármat kopogott, mire kitárult az ajtó és egy fekete bőrű nő betessékelte őket.

Liz nagyot nyelt, a félelem szőtte gombóc, csak nem akart eltűnni a torkából, de követte a többieket.

A házban sötét volt, a falakról minden féle furcsa tárgyak és növények lógtak le. Némelyik felismerhetetlen tűnt számára, de úgy vélte, talán jobb is, ha nem tudja mi az. A földön különböző nagyságú ládák hevertek, és a sarokban megpillantott egy nagy macska szobrot is.

- Üdvözöllek benneteket! - köszöntötte vendégeit a jósnő.

- Lányok, Marcus, ő itt a nénikém, Eirene.

- Örvendek kedveseim - húzta mosolyra fekete ajkait a nő.

Fay és barátnői illedelmesen bemutatkoztak, az apró termetű jósnőnek. Biztos, hogy nem idevalósi - kattogott Lizzy agyában. Míg Eirene magyarázott valamit, addig a lánynak sikerült tetőtől talpig végig mérnie. Nem a szokványos egyiptomi ruhákat viselte, több réteg koszos, elhasználódott rongyba burkolózott. Karjain karperecek sokasága csilingelt, nyakában egyszerre több lánc is függött, míg haja fekete csomókban lógott a válláig. Miközben beszélt, kezeivel folyamatosan gesztikulált.

A jósnő áttessékelte őket egy másik szobába, ami az előzőnél is varázslatosabbnak látszott.

Ez maga a mennyország…- ámult Ashlyn. Elbűvölte az a külön kis világ, amely odabent várta. Soha nem gondolta, hogy az ókorban vagy egyáltalán létezhetett ilyen. Fapolcokon átlátszó üvegcsékben mindenféle porok, növényi részek sorakoztak. Ahogy egy kicsit tovább siklott a szeme, olyan dolgot pillantott meg a többi üvegben, amire ő maga sem számított. Közelebb lépett, hogy jobban megnézze, hogy káprázott-e a szeme, de nem. Minden féle állati részek voltak bennük. Kígyóbőr, skorpió farok, krokodil pikkely, gém csőr és bivaly szarv. Fintorogva hátrálni kezdett, ezt már az ő gyomra sem bírta befogadni.

  A szoba közepén egy hasonlóan alacsony kis asztal foglalt helyet, mint a fiúk lakásában, ám ennek a közepén egy hatalmas kristálytömb, míg a sarkán egy tucat kavics volt összecsoportosítva. Ash közelebb sietett, hogy jobban szemre vételezhesse a köveket és az ásványt.

- Ne érj hozzá! - szólalt meg Eirene a lány háta mögül, aki ijedtében összerezzent.

- Elnézést! - szabadkozott.

- Semmi gond, látom, érdeklődsz a téma iránt…

- Hogy érdekli? Megveszik érte! - vágott közbe Liz, aki idő közben kicsit összeszedte a bátorságát, bár még mindig nem rajongott a nőért.

Eirene hangosan felkacagott.

- Nos, ifjú hölgy, akkor gyere közelebb, adok neked valamit.

- Nekem? Úristen! Mit? - lelkendezett Ashlyn, teljesen fejét vesztve, mintha a világ megszűnt volna létezni; csak egy dolog érdekelte, de arról minden. Izgalmában azt sem tudta merre nézzen, minden felé volt egy-két olyan apróság, mely magára vonta a lány figyelmét.

- Tessék… - nyomott Ashlyn markába egy bőrzacskót. - Nyisd ki.

Ashlyn keze valósággal remegett az izgalomtól, alig bírta kinyitni a kis zsák száját; hosszas bíbelődés után sikerrel járt. Ugyanolyan kavicsok voltak benne, mint amilyeneket az asztalon is látott. Óvatosan belenyúlt és kihúzott egyet, hogy közelebbről is megvizsgálhassa. A lapos, fehér kavicsra egy számára idegen vörös színű jel volt festve. Nem tudta mire való, de nagyon örült neki.

- Ez egy ősi egyiptomi sorskő. Még az ükanyáim idejéből származik. A segítségével pontos útmutatást kapsz a feltett kérdéseidre - magyarázta Eirene.

- De honnan fogom tudni a kövek jelentését?

- Ha elérkezik az idő érezni fogod, de ne siettesd, mert lehet, hogy csak hosszú évek elteltével leszel rá érdemes.

- Jaj, nagyon szépen köszönöm! - hálálkodott csillogó tekintettel a lány.

- Nem akarok zavarni, de lassan a tárgyra térhetnénk Eirene - szakította félbe a két nőt Kleto. - A lányok, tudod miért jöttek…

- Fiam, te semmit nem változtál! De jól van, üljetek le az asztal köré, a kis boszorkány palánta kerüljön velem szembe.

Ashlyn-en kívül mindenki felkuncogott, de nem kommentálták az imént hallottakat.

- Akkor halljam, hogy történt az egész?

Fay kezdte a mesélést, egészen a múzeumi látogatástól az chat-en történő beszélgetésükig, ahol kicsit elakadtak - mert hosszú időbe telt elmagyarázni mi is az az internet -, de végül sikerült a rögtönzött előadás. Ám mielőtt folytathatta volna a beszámolót Ash közbe vágott és átvette a sztorizást. Szóról szóra elmondott mindent, a tervét, a rituálét, még a napot is, mindent, amit csak tudott.

- Tud segíteni? - érdeklődött Lizzy.

- Hát… őszintén megvallva a hallottak alapján mindent jól csináltatok, pontosan úgy zajlott a szertartás, ahogy a papnőink csinálják…

- Valahogy mégis ide kerültünk… - méltatlankodott a lány.

- Liz - kezdte Fay - biztos vagyok benne, hogy amennyire csak tud, Eirene megpróbál nekünk segíteni, csak rá kell jönnünk, hogy mi az, amit nem vettünk észre…

- Milyen hold volt aznap? - kérdezte hirtelen Eirene, mint aki most világosodik meg.

- Telihold. - vágta rá könnyedén Ash.

- Telihold?! - harsant fel ingerülten a jósnő hangja. - Ezt eddig miért nem mondtátok?

- Azt hittem nem fontos…

- Hah… - emelte a plafonra sötétszürke szemét Eirene - még, hogy nem fontos… Szerinted a Hold nem égitest?

- De, de a múzeumban a nő csak bolygókról mesélt, a holdat nem említette… - védekezett, a már cseppet sem olyan magabiztos lány.

- Persze, hogy nem említette! - csattant fel a fekete hajú nő, aki olyan dühös lett, hogy nem bírt tovább ülve maradni, inkább felkelt a földről és fel-alá járkálva, hevesen magyarázott. - Egy ostoba, átlagos ember honnan is tudhatna egy ősi szertartás titkos részleteiről?! Ha a Papnők azt szerették volna, hogy bárki utánuk csinálhassa az idézést, akkor minden földi halandó megtehetné, ám az igen csak sok kockázattal járna.

- Miért? - tudakolta halkan Fay.

- Azért, mert a mágia igen veszélyes üzem. Aki nem tudja azt, hogy miként bánjon vele, nos kedvesem, az igencsak pórul jár. Mindennek van jó és rossz oldala, és, ha rossz kezekbe kerül a varázslat, akkor akarva-akaratlanul is megidézheti vele a gonoszt… Csak azért.

- Ez remek… - nyugtázta Lizzy, haragos tekintettel meredve Ash felé. - Már csak ez hiányzott…

- Mit tehetünk, hogy visszakerüljünk? - próbálkozott Ash olyan halkan, hogy alig lehetett hallani; hangjából sütött a szégyen.

Tudta, hogy ő a hibás a történtek miatt. Az ő hibájából kerültek ebbe a helyzetbe. Nem tudta hogyan hozhatná helyre, de bármit hajlandó lett volna megtenni azért, hogy visszacsinálhassa az egészet.

- Nem tudom, komolyan, de az biztos, hogy a teliholdnak köze van az egészhez, ugyanis ilyenkor a legvékonyabbak az átjárók - felelte Eirene.

- Milyen átjárók? - hüledezett Lizzy.

- A dimenziók közti átjáró. Ilyen például a Túlvilág is.

- Ez egyre jobb…

- Mondtatok valami igét is?

- Igen, de én már nem emlékszem rá, Fay te tudod mit mondatott velünk Ash?

- Nem - felelte halkan barátnője.

- Ízisz Istennőt hívtuk… és… - emlékezett vissza Ashlyn.

- És mi? - sürgette Eirene.

- Megnyitottuk az átjárót, hogy eljöhessen hozzánk. Capitonotus Spantinat.

Eirene arcára rémület költözött. - Hórusz szerelmére!

- Mi történt, valamit rosszul csináltak? - érdeklődött Marcus.

- De még mennyire! Megnyitották az Alvilág kapuját.

- Ez nem hangzik túl jól… - kerekedett el a férfi szeme.

- Ezt jól látod fiam. Capitonus Spantinat lett volna a jó varázsige, mellyel Ízisz Istennőt át tudtátok volna engedni… A másikkal beengedtétek a Sötétség Istenét!

- Most mi lesz? - faggatózott Ashlyn, halálra rémült ábrázattal.

Eirene nem válaszolt a lány kérdésére. Sietősen leült a helyére. Kezébe vette a saját sorsköveit, majd rázni kezdte, miközben mormolt valami érthetetlen nyelven, amit senki nem értett. Egyre gyorsabban mondogatta, míg végül szétnyitotta tenyerét és az asztalra hullottak a kövek. Alig pillantott rájuk, máris hangos kiabálásban tört ki. - Távozzatok innen! Most azonnal!

- Mi történt Eirene? - kérdezte Kleto egyre nyugtalanabbul.

- Hagyjátok el a házam, de rögtön és vissza se gyertek, soha többé! Gyerünk! - kiáltott rá a kis csapatra. - Eredjetek innen! Engem hagyjatok ki ebből az egészből!

Egyikőjük sem értette mi történhetett, de engedelmeskedtek. Mindannyian felkászálódtak a földről és elindultak az ajtó felé. Eirene minden eltelt másodperccel csak idegesebbé, feszültebbé változott, igyekezett elűzni őket. Amikor sikerült mindenkit kitessékelni magára csukta az ajtót. Megrémítette mindaz, amit a kövek mutattak neki. Jobbnak látta, ha kimarad belőle, mert amit a lányok jövőjében látott az már meghaladta az ő képességeit.

Ashlyn háta mögött a vékony faajtó hangos csattanással zárult be; a lány összerezzent. Nem tudta merre tekinthetne, szégyellte magát. Nem bírt senkinek a szemébe nézni, szüntelenül a földet bámulta. Hiába nem pillantott fel, érezte a többiek szúrós tekintetét. Abban biztos volt, hogy egy alapos fejmosást nem úszhat meg, de annak még nem most jött el az ideje, jelen állapotában nem lett volna képes végig hallgatni. Egyedül akart lenni, magányosan a gondolataival, melyek ide-oda száguldoztak a fejében. Próbálta feldolgozni azt a rengeteg új információt, amelyet nem is olyan régen hallottak, ám ezek az idő múltával nem hogy alább hagytak volna, még inkább megszaporodtak, egyre több új kérdés merült fel benne. Kavarogtak a gondolatai, nem kapott levegőt, forróság öntötte el az egész testét, a feje majd széthasadt. Nem bírt tovább ott maradni. Futásnak eredt. Nem tudta merre indult, csak hagyta, hogy a lábai vigyék. Az arcába csapódó légáramlat nyugtatóan hatott felhevült testére. Jó pár perc elteltével fogta csak fel, hogy besötétedett és a házak elfogytak. Fogalma sem volt róla mióta szaladhatott, így hát megállt. Bármerre nézett nem látott mást, mint homokot. A messzi távolban néhány piramis csúcsosodott ki a Szahara közepéből. Eltévedt. Ajjaj… Ash, ezt megint jól megcsináltad. Most hogy fogsz vissza találni?

- Most mitévők legyünk? - aggodalmaskodott Lizzy. - Hogyan fogjuk megtalálni?

- Nyugodjunk meg, Kleto biztos utolérte, ha valaki ismeri ezeket az utcákat, hát akkor ő kétségtelenül - felelte Marcus.

- És ha nem?

- Jajj már Liz! Fejezd be a vészmadárkodást! - korholta meg barátnőjét Fay.

Ezután néma csönd következett, senki nem szólt egy szót sem. Nem tudták mit mondhatnának, feszülten peregtek a percek.

  Fay féltette barátnőjét, de közben mérhetetlen dühöt érzett Ashlyn iránt. Mi a francért kellett elfutnod? Nem vagyunk már ígyis elég nagy slamasztikában?! Most még az hiányzik, hogy elveszítsük őt is. Ha Kleto megtalálja, akkor, nem teszi zsebre, amit kapni fog.

- Megtaláltad? - kiáltott hangosan Marcus a közeledő sötét árny irányába.

- Nem - hangzott a felelet, mialatt egyre közelebb ért a férfi.

- Kleto! – kiáltott fel Lizzy. – Hová tűnt Ash?

- Nem tudom… nagyon gyorsan futott… Csak egy ideig tudtam… tartani a lépést vele… de elvesztettem a szemem elől… - magyarázta a levegőt kapkodva. - De megtaláltam a parókáját… ami nem túl jó jel… mert, ha az őrség hamarabb találja meg, akkor… - harapta el mondandója végét.

- Akkor mi lesz? - idegeskedett Lizzy, kezét tördelve.

- Meg kell találnunk, ha életben akarjátok még látni!

- Akkor mire várunk még?

A két férfi összenézett, mintha telepatikus úton beszélgettek volna, majd Marcus bólintott.

- Hölgyeim, hazakísérlek benneteket, mert ez nem nektek való feladat - magyarázta Marcus.

- Na, azt már nem! - harsant fel Fay hangja. - Amíg azzal húzzuk az időt, hogy hazakísértek, addig Ashlyn valahol elveszetten kóvályog Egyiptomban!

- Kleto mindjárt indul és megkeresi, aztán, ha titeket biztonságban tudtalak, akkor én is csatlakozom a kutatáshoz.

- De… - akadékoskodott Lizzy.

- Semmi de! - vágott közbe torz, ideges ábrázattal Kleto. - Éppen elég, hogy a barátnőtök elveszett, azt már nem kockáztathatjuk meg, hogy ti is eltűnjetek valamerre a sötétben! Viszont, ha az időhúzás a célotok, akkor csak nyugodtan vitassuk meg ezt a kérdést, de ha nem, akkor azt ajánlom, hogy szaporán induljatok vissza a házba, hogy Marcus minél előbb segíthessen. Világos?!

- Igen… - felelte Fay húzogatva a száját.

Nem bírom tovább. Fáj a lábam, szomjas vagyok, és egyre hidegebb van. Méltatlankodott magában Ashlyn. Úgy érezte már órák hossza óta kering össze-vissza, de sehová sem halad.

Hirtelen megpillantott a távolban valami fényt. Azzal nem vesztek semmit, ha megnézem mi az, még az is lehet, hogy a városból jönnek a fények. Elindult a világosság irányába, ahogy közeledett, fokozatosan tisztult előtte a kép. Nem a város volt. Egy gigantikus épületet látott, mely fáklyákkal volt kivilágítva. A tűz néha-néha meglobbant, ahogy egy enyhe fuvallat megtörte a tűz egyenletesen vibráló lángoszlopát. Bejárata előtt mindenféle mészkőből faragott egyiptomi szobrok álltak. Néhányat felismert közülük. Ott volt Hórusz, Bastet, egy fáraó szobor…

Amikor a lépcső aljánál járt, már jobban látta az épületbe vésett hieroglifákat. Felsétált, megérintette az egyik oszlopot, végig húzva ujjait a véseteken. Szerette volna tudni, hogy mit jelentenek.

Az épület robosztus ajtaja kitárult. Valaki kilépett rajta…

Az idő csókja - 6. fejezet

  - Fay már túl régóta elment. Megyek és megkeresem. Tessék, itt van egy kis pénz, vegyetek belőle némi élelmet, a többi pedig a mai munkabéretek - szólt Kleto és pár másodperc múlva már el is veszett a piaci sokaságban.

- Szuper, lerázott minket! - füstölgött Ash.

- Te most féltékeny vagy? - kérdezte Lizzy némi éllel a hangjában.

- Dehogy, csak Fay-t féltem… Talán utánuk kellene mennem.

- Hát persze, kisasszony! Nem is ismeri a környéket. Szerintem is ez a legjobb ötlet - tette hozzá Marcus.

- Na, ebből elég! Ne csináljátok már ti is… Ash, inkább menj utánuk, hogy megnyugodj, majd addig mi Marcus-szal elpakolunk.

Ash öles léptekkel indult abba az irányba, ahol Kleto-t látta eltűnni. A hatalmas tömeg fogolyként szorongatta, nem arra lépett, amerre szeretett volna. Itt nem volt helye az elnézést, erre szeretnék menni és a hasonló illedelmes szavaknak. Az óriási zaj, amúgy is elnyomta a hangját, így próbálkoznia sem volt érdemes. Persze erőszakkal megkísérelt irányt váltani, de hamar belefáradt; hagyta, hogy arra sodorják az emberek, amerre akarják.

Eközben Lizzy és Marcus a különböző színű és anyagú textíliákat hajtogatták össze és tették vissza a kis kocsira, amin hozták őket.

- Marcus, kérdezhetek tőled valamit? - kezdte Lizzy.

- Igen, mondd csak.

- Mi van a medálodon? - tapogatózott a lány.

- Az apám faragta még édesanyámnak, miután összeházasodtak. Amikor utoljára láttam őket együtt, nekem adták… - itt elcsuklott a férfi hangja.

- Ne haragudj… - szabadkozott Lizzy.

- Semmi baj, de ha lehet, akkor inkább siessünk vissza. Az ebéddel már csak ránk várnak… - Marcus megvillantotta szívmelengető mosolyát.

Némán pakoltak tovább, s mikor elkészültek, elindultak a bódék között, hazafelé. Lizzy azon morfondírozott, hogyan hálálhatná meg a férfi kedvességét és önfeláldozását. Ekkor az egyik árus kezében egy sötétbarna hasított bőrt pillantott meg. A lány tudta, hogy ez igazán pompás ajándék lehetne, a kérdés csak annyi, hogy megengedheti-e magának… Plusz, hogyan terelje el Marcus figyelmét úgy, hogy ne is fogjon gyanút… - Ez kemény dió - gondolta -, de van egy ötletem…

- Mit szólnál ahhoz, ha szétválnánk, megbeszélnénk, hogy ki mit vesz és öt perc múlva itt találkoznánk?

- Majd én beszerzek mindent, te pedig vigyázz az árura. - hangzott Marcus válasza.

Klassz, ez nem jött be… most mit csináljak?

- Én is szeretnék egy kicsit nézelődni, kérlek… - próbálkozott a lány.

- Oké, akkor öt perc múlva itt, én beszerzek mindent, tessék, itt van egy kis pénz, ennyi biztosan kimarad - adta be derekát végül a férfi.

Ash reménytelenül vánszorgott az egyik kisutcában. Eltévedt. Igaza volt Marcusnak, ezt a pechet… Talán mégsem. Két ismerős alakot látott a közelben. Lépteit szaporázni kezdte, hogy kiderüljön, tényleg ismerősöket látott-e vagy csak a képzelete játszott vele.

Lizzy a bőrlánccal zsebében nyugtázta, hogy terve sikerrel járt. Mindössze egyetlen ezüstbe került a meglepetés. Remélte, hogy örömet okoz ezzel a férfinak, aki olyan sokat segített nekik. Eszébe jutott, amikor felkapta és elrohant vele. Olyan erősen szorította… Séta közben neki ment valakinek. Egyből észhez tért az ábrándozásból. Az alak megfordult. Lizzy felismerte a férfit és arcán vörös pír jelent meg.

- Öhm, Marcus, ne haragudj, nem figyeltem oda.

- Semmi gond - túrt bele sűrű hajába a srác. - Indulhatunk? - kérdezte.

Lizzy bólintott, majd elindultak. Mindkettőjük szótlan volt. Elmerültek gondolataikban; ameddig tehették…

Fay még mindig eszméletlenül feküdt a férfi karjaiban. A férfi arcát kendő fedte, így felismerhetetlen volt. Megpróbálta felemelni a lányt, de nem tudta, hogy mit is kezdjen a macskával, amit a lány szorosan ölelt magához.

- Nem lesz ez így jó - sziszegte fogai között az álarcos.

Ash már csak néhány méterre állt az idegenektől. Néhány másodpercig azt figyelte, hogy a kendős alak miként próbálja felemelni a lányt. Ott telt be nála a pohár, amikor a férfi keze a lány csípőjére siklott.

- Azonnal hagyja békén! - ordította, miközben hangja legalább egy oktávval magasabban zengett. Fogalma sem volt arról, mi lesz, ha a támadó őt is leüti, de ez nem érdekelte. Az ereiben száguldó adrenalin bátorságot adott neki ahhoz is, hogy közelebb menjen…

- Nyugi, én vagyok az, Kleto - szólalt meg a férfi.

- Nem hiszem el! - dühöngött Ash. - Bizonyítsd be!

- Csókoljalak meg megint? Csak kérned kell… - kacsintott a támadó.

- Ó! Tényleg te vagy az, de mit csináltál Fay-el?!

- Semmit… Esküszöm! Megmenekítettem az őrség elől, aztán elájult.

- Nem hiszek neked! - visította a lány.

- Mi ez a hangzavar? - kérdezte Fay bágyadtan.

- Mondd csak jól vagy? Nem bántott ez az undok, szőrös majom?!

- Ash, ne kiabálj már! Fáj tőle a fülem… Tiszta vörös a fejed. Te most féltékeny vagy?

Erre Ash nem tudott mit felelni. Ma már kétszer kapta meg ugyanazt a kérdést, ráadásul a legjobb barátnőitől… Talán van benne valami. Dehogy! - hessegette el a gondolatait.

- Mindegy, menjünk. Segítsek Fay?

- Nem kell, indulhatunk…

Ahogy kiléptek a szűk kis utcából megpillantották Marcust és Lizzyt, akik éppen hazafelé tartottak.

- Csatlakozhatunk, Liz? - tudakolta Fay.

- Fay! Minden rendben? Hol voltál? Már aggódtunk érted…

- Jól vagyok. Nézd, megvan Damon!

- Szia Damon! - cirógatta meg Lizzy a barátnője kezében szundikáló cicust.

- Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de én már éhes vagyok - szólalt meg Marcus a háttérben.

- Indulás! - vezényelt Kleto. - Délután még sok dolgunk lesz.

A déli nap sugarai erősen tűztek, mialatt az újdonsült kereskedő csapat kipihente a reggeli fáradalmait. Fay Damonnal a lábánál szundikált, Ash álmában mormogott, Kleto hátul pakolt barátjával, Lizzy pedig álmatlanul forgolódott. Liz, mivel már végképp nem tudott aludni, úgy döntött, hogy segít a pakolásban. Lábujjhegyen elindult a hátsó szoba felé.

- Biztos vagy benne? - kérdezte Kleto.

- Igen - válaszolta Marcus.

A lány nem tudta mire vélni az alábbi beszélgetést, halkan bekopogott.

- Tudok valamit segíteni?

- Lizzy, te miért nem pihensz? – emelte fel hangját Marcus.

- Mert nem tudok… Szóval, miben segíthetek?

- Nem tudsz, már végeztünk - válaszolta udvariasan Kleto.

- Ó, értem… És ilyenkor mivel ütitek el az időt?

- Mindig mással. De nekem most mennem kell - felelte Kleto és azzal a lendülettel el is hagyta a kis helyiséget.   

Némán álltak egymással szemben. Marcusnak a torkán akadt a szó, míg Lizzy zavarát egy széles mosolyba próbált fojtani. A lány valamit érzett a lába mellett elsuhanni. Karja libabőrös lett, de lenézni nem mert. Aztán meghallotta az ismerős hangot.

- Damon! Te kis rosszcsont…

A lány felnyalábolta a cicát, aki elégedetten dorombolt.

- Szabad? - kérdezte a férfi, de már közelebb is lépett.

Kezét felemelte majd a lány felé nyúlt. Lizzy arcát elöntötte a vér.

Ó, te jó ég. Ha most az jön, amire gondolok…

Marcus Damon bundájába túrt. A cica erre kinyitotta egyik szemét és álmosan a férfira nézett.

- Kedvel téged - jegyezte meg a lány.

- Igen? Ezt miből gondolod?

- A fiúkkal nem bánik kesztyűs kézzel… - mosolyodott el Lizzy.

- Ezt hogy érted?

- Többnyire karmol és fúj. Tudod ő az alfahím…

- A micsoda?

- Az alfahím… A pasik között a fő fő vezér.

- Értem. Néha olyan furcsán beszéltek. Csak nem féltékeny vagy Damon? - szegezte Marcus a kérdést a macskának.

Természetesen válasz nem érkezett. A cica dorombolása lassan halkult, légzése lassult. Elaludt. Lizzy érezte, hogy ez az a pillanat, amit egész nap várt. Óvatosan letette hát a macskát a szőnyegre, aki álmában valószínűleg egy nagy tál konzervet falt, hisz imádott enni…

Ash felébredt. Megint azt álmodta, hogy Kleto ott áll mellette, aztán hirtelen homokká válik és elfújja szél. Érezte, hogy végére kell járnia, különben bekattan... Tisztáznia kell magában, hogy mi is ez az egész. Az álmoknak jelentésük van. Mindnek. Legalábbis elméletileg. Ash hiába ötletelt, nem talált egyetlen épkézláb magyarázatot sem. Vagyis egyet igen, de azt gondosan elzárta agya legtitkosabb pontjára és igyekezett nem figyelembe venni.

Fay mélyen aludt. Szeméből egy szomorú könnycsepp ereszkedett fekhelyére. Mormogott valamit, megfordult és pihent tovább. Damon óvatosan gazdája karjaihoz dörgölőzött, hiszen megszokta, hogy Fay ilyenkor magához öleli, és együtt alszanak tovább. Nem történt semmi. Elment mellette egyszer, kétszer, háromszor. Damon leült és várt. A fény megcsillant a lecsorduló könnycseppen. Ezt észrevette a cica is és barátságosan a lány mellé bújt. Remélte, hogy ezzel némi vigaszt nyújt, hisz érezte, hogy nincs minden a legnagyobb rendben…

- Liz…

- Marc..

Egyszerre szólaltak meg, ezért mind a ketten megszeppentek.

- Kezd csak nyugodtan - adta át a szót Marcus a lánynak.

- Ti mit csináltok? - sétált be Ashlyn.

- Semmit, igazán semmit - válaszolta Lizzy zavartan. Miért nem jön be nekem semmi?!

- Még mit csinálunk ma? - tudakolta Ash álmosan, miközben a szemeit törölgette.

- Előkészülünk a holnapi napra - jött a válasz.

Marcus hangja vágyakozó és egyben csalódott volt. Valamiért vonzotta az idegen lány. Ha szemtől szemben feltették volna neki a kérdést, hogy miért, akkor sem tudott volna felelni. Vagy mégis? Lizzy szemei megbabonázták…

- Ha nem haragszotok, akkor most mennem kell.

Lizzy üveges tekintettel bámult az ajtó felé, ahol a férfi elhagyta a házat. Nem tűnt fel neki, hogy Ash már percek óta őt fixírozza. Csak nézett meredten, kezében a szíjjal.

- Bocsi, Ash, de nekem is el kell intéznem valamit.

Azzal a lány egyedül maradt. Lehuppant a szőnyegre és azon kezdett agyalni, hogy miként juthatnának haza. Minden egyes gondolata újabb kérdéseket vetett fel. Kezdett kétségbeesni. Eddig az ő asztala volt a magabiztosság. Így változnak az idők? Talán. Ez is bekerült a megválaszolandó kérdések nevezetű kalapba…

Marcus leszegezett fejjel sétált a piacra vezető - immár kihalt - úton. A házak olyan átlagosnak tűntek. Na meg persze mindenütt homok… A férfi sarujával rúgott egyet a levegőbe, mire az telis tele ment apró homokszemekkel. Ugyanis a rúgás által keltett szél elég volt ahhoz, hogy az apró szemcsék életre keljenek. A Nap nyugovóra térve vörösre festette a horizontot. Ekkor gyors léptek hangjára lett figyelmes. Felkapta fejét, a zaj forrását kereste. Nem volt más, mint az öles léptekkel közeledő Lizzy…

A lány tudta, ha most nem, akkor soha. Minden bátorságát összegyűjtve lépdelt a férfi felé. Kezében a szíjat szorongatva haladt előre. Mikor átszelte a kettejük közötti távolságot, Lizzy felemelt kézzel jelezte, hogy beszélni szeretne.

- Marcus, nem is tudom, hol kezdjem. Így hát belevágok. Köszönök szépen mindent. Azt, hogy nem hagytál elesni. Megmentetted a delfines láncomat… - a lány lesütött szemmel folytatta. - Nem tudom ezeket meghálálni neked. Sohasem, ebben biztos vagyok. Kérlek, fogadd el ezt. - Lizzy kinyitotta a tenyerét, melyben eddig a bőrt tartogatta.

A férfi szemmel láthatólag zavarba jött. Nem tudta, hogy mit kellene mondania vagy cselekednie. Ezért az ösztöneire hallgatott.

- Mi ez? - kérdezte megilletődve.

- Ez talán… pótolhatná az elszakított nyakláncodat… - dadogta Lizzy.

Marcus egy lépéssel közelebb került Lizzyhez és kivette kezéből az ajándékot. Zsebéből előkotorta a medált és felfűzte rá.

- Köszönöm, igazán nem kellett volna… - közben Marcus ujjával a medált dörzsölgette - Nem tettem semmi olyat, amivel kiérdemeltem volna.

- Dehogynem.

Azzal Lizzy sarkon fordult és indult volna, de a férfi gyöngéden karon ragadta és a kezébe nyomta a medált.

- Segítenél, kérlek?

- Persze…

 Marcus előre hajolt közvetlenül Lizzy arcáig. A lány remegő kezekkel közelítette a láncot a férfi nyaka felé. Valahogy sikerült csomót kötnie a bőrre, így a medál boldogan lóghatott megszokott helyén. Azonban nem távolodtak el egymástól… A közelség egyáltalán nem volt kényelmetlen; sőt… A férfi keze a lány nyakát cirógatta. Lizzy lélegezni is elfelejtett, amikor a barna szemek vonzásába került.

Itt a vég…

Marcus ajkait lágyan a lány ajkaira tapasztotta. Lizzy számára nem volt menekvés. Térdei remegtek, szerencsére a férfi erősen ölelte magához.

Nem szabad… Fájni fog!

A lány elhessegette kósza gondolatait. Nem akarta, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Megtört a jég, de milyen áron? Lizzy tudta, hogy nem éppen ez a leghelyesebb dolog, amit tehet. Haza akarnak menni, viszont ha ő beleszeret Marcusba… Talán késő ezen morfondírozni… Lizzy viszonozta a csókot, de mikor észbe kapott, hogy mit is csinál, kitépte magát a férfi karjaiból és futva indult vissza a ház irányába. A homokban csak egy-két lehulló könnycsepp jelezte, hogy ott járt. Marcus pedig némán, lehajtott fejjel állt ott. Percekig, órákig. A fekete égbolton a táncoló csillagokat nézte visszaúton és azt kérdezgette magától, hogy mit rontott el?

Fay és Ash éppen a vacsorához készült elő, amikor megjött barátnőjük.

- Minden rendben csajszi? - kérdezte Ash.

- Persze - mosolygott rájuk Lizzy.

- Biztos? - Fay nem dőlt be az átlátszó hazugságnak.

- Igen, mi a vacsora? - terelte el a szót Lizzy.

- Sült hal, kenyér és víz. - lépett elő Kleto, kezében egy nagy edénnyel. - Marcus hol van? Mindegy. Majd megjön… - válaszolta meg saját kérdését.

Együtt leültek és elfogyasztották az ételt. Aztán lefeküdtek, mert tudták, holnap nagy nap vár rájuk. Kleto elintézte, hogy a lányok találkozhassanak egy igazi jósnővel… Talán ez lehet a hazatérésük kulcsa. Mindenki örült kivéve Lizzy, aki vívódott. Ash boldog volt, hogy végre találkozhat egy igazi jósnővel, de belül mégis ürességet érzett. Fay-el madarat lehetett volna fogatni. Nagy remények fűződtek a másnaphoz. Tudat alatt mindenki haza vágyott, mert akkor lezárhatják ezt az egész ügyet és elhihetik, hogy az egész csak egy álom volt…

Az idő csókja - 5. fejezet

  Ash a színpadon állt. Tapsvihar rázta meg a terem csendjét, miközben fehér rózsák szállingóztak felé a közönség soraiból. Élvezte a kellemes zajt, ami, számára szólt. Jól esett neki, hogy ő áll a figyelem középpontjában és nem kell meghúzódnia a háttérben.

Egyszer csak nagy világosságra lett figyelmes. Egy villám hasította ketté a levegőt, egy fényes, aranyszínű villám. Valamilyen oknál fogva nem ijedt meg, sőt csillapítóan hatott rá. Gyönyörködött a csodás égi jelenségben. Eközben pár szem vízcsepp csöppent rá. Átlátszó vízcseppek, amik egyre gyakrabban hullottak a lány felé. Nem érezte furcsának, sőt nagyon nyugtatóan hatott ott állnia a zuhogó esőben. Egy kéz érintette meg a vállát. Hátra fordult és Kletot pillantotta meg. A férfi rámosolygott, de abban a pillanatban el is tűnt és csak homok maradt utána…

- Ébresztő, Csipkerózsika! Kelj már fel, Te hétalvó!

Ashlyn szeme kipattant. Hirtelen nem tudta hol van. Furcsa volt ráeszmélnie, hogy az egész, csak egy álom volt. Egy túlságosan is élethű álom.

- Mindjárt indulunk és még fel sem öltöztél! - zökkentette ki Lizzy hangja az ábrándozásából.

- Már fent vagyok - ült fel a lány.

Sajgott mindene. Nem volt hozzászokva, hogy a földön aludjon. Lassan felkelt és rádöbbent, hogy még mindig sötét van. Kletot pillantotta meg egy gyertyával a kezében, ami megvilágította gunyoros arckifejezését.

- Dölyfös kisasszony lusta felkelni? - csipkelődött a férfi.

- Ki gondolta volna, hogy Mr. Faragatlan végig tud mondani egy értelmes mondatot… - vágott vissza a lány.

- Mi lenne, ha a gúnyolódás helyett elkezdenél készülődni? - lépett barátnője mellé Fay.

- Világvége… - ironizált Kleto.

Ash már kezdett volna revansot venni, mikor barátnője elkezdte húzni a másik szobába.

- Gyere, mielőtt olyat mondasz, amit mindannyian megbánunk… - vonta be a helységbe Fay. - A fiúk készítettek ki ruhát neked is. Ezt vedd fel!

Ash csak most vette észre milyen ruhában van barátnője.

- Na, nem! Én nem veszek fel szoknyát! Felejtsd el!

- Akkor meztelenül jössz.

- Hol vannak a rendes ruháim?

- Nem tudom, de nem is érdekel. Túl nagy feltűnést keltenél benne, épp elvegyülni próbálunk. Azt pedig el ne kezdd, hogy maradsz, mert ez a lehetőség nem játszik. De ha gondolod, idehívhatom a csókpajtásod.

- Ide ne hívd azt a szőrös majmot! Amúgy meg nem a csókpajtásom.

- Akkor meg, ha jót akarsz magadnak, vedd ezt fel - azzal elindult Fay a kijárat felé, de még mielőtt kiment volna, visszafordult. - Amúgy szerintem jó fej srác. Nem kellene ennyire nyersnek lenned Vele - s ezzel ott hagyta.

Ashlyn csak nézett bambán maga elé. Annyira furcsa volt minden és mindenki. Fay egyre határozottabb, Lizzy egyre szótlanabb, a két fiúban pedig egy percig sem bízott. Az álma is annyira furcsa volt… Elhatározta, ha egyszer hazajut, megnézi az Álmoskönyvében a jelentését - már -, ha sikerül hazajutniuk. Furdalta a lelkiismeret, hogy idekerültek, nem gondolta volna, hogy ez lesz. Sőt, azt se tudta minek is kellett volna történnie.

Egy kéz érintette meg a vállát. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem hallotta meg Lizzy közeledő lépteit, ezért ugrott egyet.

- Jól vagy? - kérdezte szeleburdi barátnője.

- Persze. Minden rendben.

- Akkor öltözz, mert mindannyian rád várunk.

Ash gyorsan felöltötte a kikészített ruhát és összefogta kezével a haját, hogy barátnője fel tudja rá adni a koromfekete parókát. Mivel nem volt tükör, a szemfestésben is segítséget kellett kérni. Amúgy sem szerette festeni magát, de azt végképp nem, ha más támogatását kellett élveznie. Szerette, ha saját maga tudja megoldani a problémáit.

Mikor elkészült, kimentek a többiekhez. Elképedve vette észre, hogy Fay, Kletoval nevetgél.

- Már ideje volt - szólt oda neki két nevetés között.

- Bocsi, nem hallottam az ébresztőóra csörgését…

- Mi az az ébresztőmicsoda? - kíváncsiskodott Marcus.

- Egy olyan eszköz, ami…

- Jajj, nem mindegy? Úgy sem fogja soha megtudni mi az. Inkább menjünk - zsörtölődött tovább Ash.

Erre Fay és Kleto összenéztek, majd hatalmas kacagásban törtek ki. Ashlyn egyre zavartabb lett. - Mennyit aludhattam, hogy a világ a fejetetejére állt? - gondolta. - És Fay miért van ilyen jóban ezzel a gőgös, gyengeelméjű ürgével? Ráadásul mi vicceset mondhattam?

- Na, jó ideje indulni! - csapta össze a kezét Kleto, mire Ash összerezzent és visszatért a valóságba.

- Miért hagytad ilyen hosszúra a hajad? Nem is beszélve a szakálladról. Biztos nagyon meleged lehet… - kíváncsiskodott Fay.

- Szeretek kitűnni a tömegből. És igen, melegem van tőle, de itt anélkül is melegem lenne - mosolygott vissza a férfi.

- Jó ez igaz - nevette el magát a lány -, de a fejkendőt miért hordod még pluszban? Az is csak még jobban melegít…

- Felfogja a Nap sugarait és nem leszek rosszul a hőségben. A nők is ezért hordanak parókát.

- Így már értem.

- Olyan furcsa, hogy a jövőben élsz… sőt, elképzelhetetlen - merengett az egyiptomi.

- Nekem viszont ez furcsa, látni, hogy éltek az őseink… - hatalmas hahotázásban tört ki Fay.

- Mi olyan vicces - bazsalygott Kleto. - Nehéz elhinni, hogy egy ilyen jóképű férfi is élt egyszer a világon?

- Így kimondva elég dilinyósan hangzik. Amúgy nem vagy egy kicsit önimádó?

- Nem én imádom magam, hanem a nők engem! - kacsintott a lányra.

- Hátrébb az agarakkal! - somolygott Fay. - Van barátom.

- Nekem is, Marcus. De ennek mi köze ehhez?

- Nem úgy értettem. Van szerelmem - komorodott el Fay arca.

- Mi a baj?

- Ha nem jutunk vissza valahogy… - csuklott el a lány hangja - lehet, soha többé nem láthatom - gördült le egy könnycsepp az arcáról.

- Jajj ne sírj, kérlek. Biztos, hogy minden rendbe jön - karolta át a férfi.

- Mit akar Fay-től az a nagyképű mamlasz? - húzta össze szemét Ash.

- Szerintem semmit. Miért baj, hogy jól elvannak? Legalább egy kicsit elfeledkezik Aaronról… - vonta össze szemöldökét Lizzy.

- Liz ezzel a pasival biztos nincs rendben valami…

- Ezt mire érted? - szólalt meg egy mély hang.

- Nem illik hallgatózni! - förmedt rá Ashlyn a férfira.

- Nem hallgatóztam, eddig is itt voltam, de szerintem nem vagyok láthatatlan - szólt Marcus.

- Hát az biztos… - mormogott tovább Ash.

- Na, jó! Ezt most fejezd be, légy szíves! Miért vagy ilyen mogorva? - kérdezte Lizzy a barátnőjét. - Amióta itt vagyunk, egy szép szavad sem volt!

- Nem vagyok mogorva! De mitől kéne jó kedvemnek lenni? Itt vagyunk, az Isten háta mögött, mit tudom én hány évszázaddal korábban!

- Ne olyan hangosan! Mindenki minket néz, kisasszony! - kérlelte a férfi.

- Te engem ne kisasszonyozz! - kiabált tovább a lány.

Ekkor Fay és Kleto is meghallotta a hangzavart hátuk mögött és bevárták a többieket, akik kicsit lemaradtak tőlük.

- Mi ez a hangzavar? Nem megmondtam ne keltsünk feltűnést?! - vörösödött el Kleto feje.

- Igen! Te meg mondtad! Csak parancsolgatni tudsz! Mit képzelsz k…? – kezdte Ash.

- Hagyd abba! Olyan kiállhatatlan vagy mostanában! Mi bajod van? Nem tetszik valami? Akkor mehetsz, ahova akarsz! Senki nem fog visszatartani! - fújtatott Fay. Mindenki megdöbbent a kitörésén és megszeppenve bámulta, főleg Ashlyn. Nem volt hozzászokva, hogy a barátnője ennyi tüzes legyen, általában az, az ő tisztsége. - Kletoék befogadtak minket és megbíznak bennünk, pedig nem is ismernek. Te pedig így hálálod meg?! Hát gratulálok! - azzal otthagyta őket és elindult a piac felé.

Nem sokkal később Ash szaladt utána és elkapta a kezét. - Fay úgy sajnálom! Tényleg nem tudom mi üthetett belém… Kérlek, ne haragudj! - nézett rá nagy szemekkel és legörbített szájjal barátnőjére, aki nem bírta ki, és elnevette magát.

- Egy feltétellel! - próbált szigorún nézni Ashlyn-re, mert még mindig mérges volt. - Ha ezentúl nem piszkálod Kletot, sőt csak akkor beszélsz vele, ha kérdez és akkor is szépen!

- Jó… de nem értem mit eszel rajta… - csóválta a fejét Ash.

- Már megint kezded? Szerintem t… - kezdte Fay.

- Mehetünk végre? Még ki kéne pakolni… - szólalt meg a hátuk mögött Kleto, amikor beérték a két lányt.

- Persze - mosolygott rá Fay. - Ezt még megbeszéljük - fordult Ashlyn felé.

- Remélem, nem ismernek fel! - morfondírozott hangosan Lizzy, hogy elterelje a témát.

- Biztos nem fognak - bátorította Marcus egy félmosoly kíséretében, amitől a lány arcán pír futott végig. - De a biztonság érdekében, ne nagyon beszélgessetek senkivel.

Csendben tették meg az út hátralévő részét, míg meg nem érkeztek Kleto kirakodó helyére. A lányok gyomra görcsbe rándult, ahogy megpillantották azt a sok embert, akik sürögtek-forogtak a portékák között. Kezdtek megnyugodni, mikor senki sem foglalkozott velük. Akik rájuk is néztek, gyorsan elfordították tekintetüket. Mikor végeztek a kirakodással, nagy tömeg gyűlt a bódéjuk köré. Az óriási hangzavar közepette, Fay elindult, hogy nézelődjön a bazárban. Ahogy körbekémlelt, észrevett egy ékszeres bódét. Nagyon szerette a csilli-villi dolgot, amikkel fel tudta dobni ruháit. Ahogy nézelődött a káprázatos kiegészítők között, felfigyelt egy kígyós karperecre. Bár nem szerette a csúszó-mászókat, szörnyen tetszett neki. Már épp meg akarta kérdezni mennyibe kerül, amikor eszébe jutott, hogy nincs pénze. Szomorúan rakta vissza a helyére.

Ahogy lépdelt tovább a forgatagban, észrevett egy cicát, ami teljesen úgy nézett ki, mint Damon. Mikor közelebb ért, már biztos volt benne, hogy ő az. - Ekkora mázlit! Tele van Egyiptom macskákkal, mégis megtaláltam az enyémet - gondolta. Már épp kezdte volna felnyalábolni, mikor rászólt egy köpcös, apró férfi, hogy tegye le.

- Elnézést, de ez, az én macskám. Tegnap vesztettem el - magyarázta Fay.

- A magáé? A macskák nem házi állatok! - köpködött a pocakos árus.

- De… én…

- Nem maga…? - akadt el az alak szava. - Őrsééééééég!

Fay amint rájött, hogy miatta hívták az őröket, felkapta Damont és futásnak iramodott. Szerencséjére, egyik ember sem állította meg a tömegben, viszont hallotta, hogy nyomában vannak. A házak felé vette az irányt, ahol reményei szerint elbújhatott. Már majdnem elérte vendéglátói hajlékát, mikor egy erős kéz berántotta az egyik ház mögé és befogta száját. A támadója szorosan szorította magához. Az őrök hangja egyre közelebb ért, de Fay akárhogy fészkelődött, nem tudta magát kiszabadítani. Páni félelem lett úrrá rajta. A világ forgott körülötte, majd elkezdett zuhanni, a nagy fekete mélységbe…