Wales 1987. október 31.
A Nap már nyugovóra tért, helyét átvette az Éjszaka Hercege, teljes, szikrázó pompájában. Apró, barna vámpírok hada keringett körülötte, mint bogarak a lámpa fénye körül. Halloween éjszakája volt.
A Nap már nyugovóra tért, helyét átvette az Éjszaka Hercege, teljes, szikrázó pompájában. Apró, barna vámpírok hada keringett körülötte, mint bogarak a lámpa fénye körül. Halloween éjszakája volt.
Ködfátyol borult az erdőre. Hideg szél, jeges lehelete tépázta a fák lombjait, vérfagyasztó süvítése járta át a természetet, felborzolva a száraz avart, és reszketeg táncra kényszerítve a lehullott leveleket.
Amelyik állat csak tehette, menedékbe bújt, csak néhány farkas üvöltése hallatszott az erdő mélyéről, de azok is ijedt nyüszítéssé váltak, miután súlyos léptek zaja rázta meg az éjszakát, felbőszült, torz kurjongatások kíséretében. A gyülekező sereg egy irányba tartott.
A magas fák sűrűje mögött egy omladozó, 17. századbeli kastély tornyosult.
- Bátyám, mi ez? – kérdezte rettegve, el-elcsukló hangon egy szőke hajú kislány.
- Oh, én ostoba kis húgom! – simított végig a lány hosszú haján testvére. – Már jönnek…
- Kik?
- A holtak – felelte, halálos nyugalommal telt hangon a férfi.
Közelebb sétált a magasan ívelt kőablakhoz. Ódivatú cipője minden egyes kopogása visszhangzott az élettelen, néma falak közt. Jobb kezét felemelve nekitámaszkodott a falnak, az erdőt kémlelte. Nem látta, de hallotta az érkezők hangját.
Magas, karcsú alakját körbeölelte hosszú, fekete, kopottas bőrkabátja. Hamvas szőke haján megcsillant a beszűrődő Hold fénye. Borostás arcát a lány felé fordította.
- Gyere ide Cassandra – hívogatta –, nincs mitől félned, míg velem vagy.
- Tudom, de… - bújt bátyja biztonságot jelentő mellkasához.
- Semmi de! Már megbeszéltük ezt. Bosszút kell állnunk a nőn, aki elvette tőlünk atyánkat.
- Hiszen ő már meghalt – értetlenkedett a kislány.
- Az lehet, de attól még nem szűnt meg létezni…
- Ezt nem értem, Casimir.
- Cassey, húgocskám. Ha valaki meghal, lehet, hogy elveszti fizikai testét, de a szellemét nem, így még mindig köztünk van.
- És hogy akarsz végezni egy halottal? – érdeklődött a gyermek, csillogó tekintettel.
- Vele sehogy. Inkább azt bántom, ami leginkább fáj neki – szűrte a fogai közt -. A lányát – fakadt ki hangos kacajban.
- Értem – sütötte le tekintetét Cassey -, de miért kellenek ehhez a… - egy pillanatig habozott kimondani. - Holtak? – már a gondolatukra is kirázta a hideg.
- Azért van rájuk szükségem, mert van számukra egy meglehetősen jó ajánlatom… - magyarázta - ugyanazzal a nyugodt, elszánt hangszínnel, mint a beszélgetés elején – ördögien kifundált tervét.
Magas, karcsú alakját körbeölelte hosszú, fekete, kopottas bőrkabátja. Hamvas szőke haján megcsillant a beszűrődő Hold fénye. Borostás arcát a lány felé fordította.
- Gyere ide Cassandra – hívogatta –, nincs mitől félned, míg velem vagy.
- Tudom, de… - bújt bátyja biztonságot jelentő mellkasához.
- Semmi de! Már megbeszéltük ezt. Bosszút kell állnunk a nőn, aki elvette tőlünk atyánkat.
- Hiszen ő már meghalt – értetlenkedett a kislány.
- Az lehet, de attól még nem szűnt meg létezni…
- Ezt nem értem, Casimir.
- Cassey, húgocskám. Ha valaki meghal, lehet, hogy elveszti fizikai testét, de a szellemét nem, így még mindig köztünk van.
- És hogy akarsz végezni egy halottal? – érdeklődött a gyermek, csillogó tekintettel.
- Vele sehogy. Inkább azt bántom, ami leginkább fáj neki – szűrte a fogai közt -. A lányát – fakadt ki hangos kacajban.
- Értem – sütötte le tekintetét Cassey -, de miért kellenek ehhez a… - egy pillanatig habozott kimondani. - Holtak? – már a gondolatukra is kirázta a hideg.
- Azért van rájuk szükségem, mert van számukra egy meglehetősen jó ajánlatom… - magyarázta - ugyanazzal a nyugodt, elszánt hangszínnel, mint a beszélgetés elején – ördögien kifundált tervét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése